A balul sikerült idény végén menesztették Sallói Dánielék edzőjét

V. J.V. J.
2025.12.02. 17:40
null
Kerry Zavagnin 2017-ben dolgozott együtt először Sallói Dániellel, amikor a magyar játékos visszatért gyirmóti kölcsönjátékából – képünk 2025 áprilisában készült (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Sporting Kansas City a 2025-ös idényben a Nyugati konferencia utolsó helyén végzett. A klub kedden hivatalos felületein bejelentette, meneszti Kerry Zavagnin vezetőedzőt, akit átmenetileg neveztek ki márciusban, amikor leváltották az együttest 2009 óta irányító, magyar származású Peter Vermest.

Kerry Zavagnin 2025. március 31-én ült le a Kansas kispadjára, miután az együttes idénybeli első öt meccsén mindössze egy pontot szerzett, és a klub menesztette 2009 óta regnáló vezetőedzőjét, Peter Vermest.

A korábbi 26-szoros amerikai válogatott védekező középpályás 2000 és 2008 között játékosként, 2009 és 2025 között másodedzőként szolgálta a Kansast, ezt követően vette át a csapat irányítását – hivatalosan csak átmenetileg, de a végül is balul sikerülő, Nyugati konferenciában utolsó, 15. helyezést hozó idény végéig a kispadon ülhetett. A következő évadtól azonban a klub már mással képzeli el a folytatást.

„Kerry igazi Sporting-legenda, hatása a klubunkra maradandó” – mondta el a klub honlapjának Michael Illig társtulajdonos.

„A Sporting KC nevében sok sikert kívánunk neki karrierje következő fejezetéhez, és várjuk, hogy a jövőben újra üdvözölhessük nálunk” – fogalmazott a sportigazgató, David Lee.

 

Legfrissebb hírek

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
11 órája

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

Légiósok
2026.09.20. 08:17

Kily González lett Pintér Dánielék vezetőedzője Miamiban

Minden más foci
2026.09.15. 18:28

Hiába Messi szép gólja, nem nyert a Miami; Griezmannék fölényesen legyőzték Sallóiékat – videók

Minden más foci
2026.09.13. 07:37