Kiakadtak a rajongók, rendbontással indult Lionel Messi indiai körútja

2025.12.13. 11:14
null
Nem kímélték a Salt Lake Stadiont a csalódott kilátogatók (Fotó: Getty Images)
Kaotikus körülmények között kezdődött el Lionel Messi indiai turnéja: a kolkatai Salt Lake Stadionban tett látogatása alkalmával szurkolók egy csoportja csalódottsága miatt székeket szakított ki a helyéről és dobált a pályára.

A nyolcszoros aranylabdás, argentin világbajnok labdarúgó, az Inter Miami támadója indiai körútja során a tervek szerint koncertekre, utánpótláskorú futballisták edzésére, valamint egy padel-tornára látogat el, és jótékonysági kezdeményezések beindításában vállal szerepet Kolkatában (Calcutta), Hyderabadban, Mumbaiban (Bombay) és Újdelhiben.

Lionel Messi Visits India
Az elején még minden rendben volt... (Fotó: Getty Images)

A helyi média beszámolója szerint Lionel Messi emberek szoros gyűrűjében körbesétált a stadionban, miközben integetett, majd húsz perc után távozott. A drukkereket az bosszantotta fel, hogy fizettek a belépésért, de alig kaptak ezért valamit. Egyikük úgy nyilatkozott, 12 ezer rúpiáért (43 ezer forint) vett jegyet, és még Messi arcát sem látta.

A székek mellett egyéb tárgyakat is a pályára hajigáltak szurkolók, s közülük páran a kerítésen is átmásztak.

Mamata Banerjee, Nyugat-Bengál állam miniszterelnöke bocsánatot kért Messitől a rossz szervezés miatt, egyúttal vizsgálatot rendelt el.

Messi, aki 2011-ben az argentin válogatottal barátságos mérkőzést játszott a Salt Lake Stadionban, előzőleg virtuálisan közreműködött a városban felállított, 21 méter magas szobra leleplezésében.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
12 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18