A Komárom középpályása a Gyirmót játékosa lesz – NS-infó

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2026.01.05. 20:42
null
Németh Tamás Gyirmóton folytatja pályafutását (Fotó: Komáromi FC)
A Komárom is megkezdte a felkészülést a Niké Liga tavaszi idényére, de már Németh Tamás nélkül, aki lapunk információi szerint Gyirmóton folytatja pályafutását.

A komáromi együttes tagjai hazai körülmények között edzenek, elsősorban a KFC épülő arénájától hat kilométerre fekvő dél-komáromi műfüves pályán. A csapattal készül a lilák egykori játékosa, Domonkos Kristóf is, akinek Rózsahegyen lejárt a szerződése.

A mai edzésen viszont hiányzott Németh Tamás, aki öt idényt töltött a KFC-nél. Ősszel kevesebb lehetőséget kapott, így várható volt, hogy télen klubot vált. A 26 éves játékos – aki korábban a Kazincbarcika labdarúgója is volt – tavasszal Gyirmóton folytatja pályafutását. Úgy tudjuk, a kreatív középpályás, akinek december végén megszületett kisfia, András, fél plusz két évre ír alá az NB III Északnyugati csoportjának éllovasához.

Radványi Miklós tanítványai január 13-án az osztrák GAK, január 18-án az ETO FC, január 24-én pedig az Ajka ellen lépnek pályára. A hónap végén Lengyelországba utaznak, ahol a Sosnowiec lesz az ellenfelük.

 

Legfrissebb hírek

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Szánthó Regő a 97. perces győztes góljáról: Eddig nem is tudták, hogy nekem van jobb lábam is

Légiósok
2026.09.13. 12:19