A statisztikai adatok tovább erősítik egy futballklub identitását

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
2026.02.27. 10:04
null
A Cube kiemelt partnere az FTC is, amely évek óta jól szerepel az európai porondon, az ősszel a belga Genket is legyőzte az El-ben az időközben Görögországba igazoló Varga Barnabás góljával (FOTÓ: GETTY IMAGES)
Szakmai partnerünk, a Cube az elmúlt években számos elemzésünket színesítette, ezúttal az adatelemző cég munkatársait kérdeztük, hogyan segítik és segíthetik a magyar futballt.

 

–  Nemrégiben Belgiumban több klubot is meglátogattak. Mi volt az utazás célja?
Bognár Ákos, a Cube adatelemzője: Szolgáltatásunk nemzetközi szinten is versenyképes, fő célunk az volt, hogy belga partneri kapcsolatokat létesítsünk, és a kluboknak a lehető leghatékonyabban nyújtsunk szolgáltatást: adatelemzés, speciális adatbázis-fejlesztés és tanácsadás is szóba kerül ilyenkor. A másik fontos cél az volt, hogy megnézzük, milyen folyamatok zajlanak, hogyan dolgoznak, mi fontos nekik, milyen eszközeik vannak, illetve hogy néz ki a döntéshozatali láncuk. Ennek hatására mi is alakítjuk a Cube-platformot, tanácsadói és oktatási szolgáltatásainkat. Öt első és két másodosztályú együttesnél jártunk, valamint a Belga Labdarúgó-szövetségnél. Az élvonalból az Anderlechtet, a Leuvent, a Mechelent, a Zulte-­Waregemet, a Charleroi-t látogattuk meg, a másodosztályból pedig a Beverent és az RWD Molenbeeket.

 

– Mennyi esély mutatkozik a nyugat-európai piacon érvényesülni?
Kovács Ronald, a Cube vezető elemzője: Erre néhány hét múlva tudunk konkrét választ adni. Belgium olyan közeg, ahol a klubok közül több a futballvilág szűk élvonalába tartozik az adatok felhasználását illetően. Jóval telítettebb ebből a szempontból a nyugati piac, mint a kelet-európai, de az nem igaz, hogy nem lehet magyar cégként fejlettebb piacokon érvényesülni. A klubok döntéshozói részéről általánosságban nagy nyitottságot tapasztaltunk az új megoldások iránt, amelyekkel hatékonyabbá tudják tenni a működésüket. Jó visszajelzés nekünk, hogy minden találkozón felszínre került egy-két olyan érték, amelyek alapján reményeink szerint el lehet indítani az együttműködést. A kelet-közép-európai bajnokságokban az adatokhoz hozzáférés és azok beépítése a döntéshozatalba önmagában versenyelőny lehet, Belgium azonban ilyen téren egy lépéssel előrébb jár. A kluboknak pontos elképzelésük van arról, hogyan játszanák a futballt, mi az identitásuk a pályán és ehhez milyen profilú labdarúgókra van szükségük. A mi szerepünk, hogy ezeket az elképzeléseket jól kezelhető rendszerbe illesztve hatékonyabbá tudjuk tenni a munkájukat.

– Hogyan segíthetik az adatok a klubok munkáját?
K. R.: Két leginkább fontos módon: használatuk egyrészt jelentős időmegtakarítást jelent a szakemberek számára, másrészt pedig konkrét bizonyítékokon alapuló, igazolható hátteret adnak a döntéshozatalhoz. Sportszakmai döntésekben nem lehet teljesen eltüntetni a szubjektivitást, ám az adatok helyes felhasználásával csökkenteni lehet az ezekkel a döntésekkel járó kockázatot.
B. Á.: Adatelemzéssel például sokkal szélesebb körben lehet játékosokat értékelni, mint videóelemzéssel. A Cube segítségével rövid időn belül áttekinthető több száz bajnokság és több idény teljesítményadata, míg a videóalapú értékelés játékosonként időigényes. Előfordulhat, hogy egy futballistáról csupán néhány meccset néznek meg, és ebbe beleeshet egy, a képességein túlmutató jó, de nem fenntartható széria, ezért téves döntést hozva vásárolják meg a játékjogát. Belgiumban jellemzően minden klub használ legalább három-négy adatelemző terméket, sőt, azok, amelyek erre a legnagyobb hangsúlyt fektetik, saját fejlesztésű megoldással dolgoznak. Ebben az esetben megvásárolják a nyers adatokat egy cégtől, ezekből a klub alkalmazásában álló programozóik adatbázist, platformot fejlesztenek. A belga csapatoknál jellemzően minden posztra lebontják 10-15 jellemzőre a játékosok karakterisztikáját és a teljesítményükkel kapcsolatos elvárásokat. Meghatározzák, hogy meccsenként hány cselt, progresszív ­passzt várnak el egy adott profilú játékostól, milyen hatékonysággal, hány nagy helyzetet kell kialakítania vagy mennyi magas intenzitású futást és milyen maximális sprintsebességet kell teljesítenie. Olyan klub is van a belga első osztályban, amelynél az elsődleges szűrő a játékos elvárt erőnléti teljesítménymutatóiból áll, és csak ezt követően veszik figyelembe, hogy labdával milyen erősségei vannak. Ezeket a jellemzőket átfuttatják egy óriási adatbázison, amely kidobja számukra azt a néhány labdarúgót, aki megfelel a csapat játékára vonatkozó elvárásoknak. A kiválasztási folyamatuk ilyen szintű megszervezésére egy-egy klub évente eurószázezres vagy akár eurómilliós nagyságrendű összeget ad ki.

–  Jól értem, hogy ezzel viszont megspórolhat több millió eurót? Hiszen akkor nem vesz nem megfelelő játékost.

A sportban és a labdarúgásban nagyon fontos az adatok feldolgozása és értelmezése, elsősorban a játékosok teljesítményének elemzése és megfigyelése szempontjából. Az elmúlt években a Cube-bal szoros és jó kapcsolatot építettünk ki, ami a klubunk működését több szempontból is pozitívan támogatta.
HAJNAL Tamás a Ferencváros sportigazgatója

K. R.: Ha belegondolunk, ezeknek a kluboknak azon alapszik a működési modelljük, hogy futballistákat értékesítenek. Befektetéssel jár a megfelelő fiatalok megszerzése is, és természetesen nagyon fontos, hogy a kiválasztásban jó döntéseket hozzanak, hiszen csak így lehet később súlyos eurómilliókért eladni. Azért fektetnek ekkora hangsúlyt az adatelemzésre is, hogy az ezekhez a döntésekhez vezető folyamat a lehető leghatékonyabb legyen. Az ösztönnek továbbra is van szerepe a futballban, az adatelemzést széles körben használó klubok is jellemzően járnak meccsekre, használják a klasszikus értelemben vett játékosmegfigyelés eszközeit, de az adatok magas szintű felhasználásával még nagyobb versenyelőnyre tehetnek szert. Az adatelemzés akkor működik jól, ha a klubnak van elképzelése a játékról, és ezáltal a filozófiáját adatokkal megtámogatva be lehet illeszteni egy olyan rendszerbe, amely a munkáját hatékonyabbá teszi. 
B. Á.: Nagy versenyelőnyt jelent, ha például egy klub sportigazgatója néhány kattintással képes ­széles körű információt szerezni egy játékosról, vagy akár össze tudja hasonlítani a teljesítményüket. Az ­adatelemzés pozitív hatására sok példát láthatunk, a Zulte-Waregem belga első osztályú középcsapatként például az elmúlt átigazolási időszakokban rendre hat-hét millió euróért tudott értékesíteni olyan labdarúgókat, akiket az itt taglalt módszerek segítségével választottak ki. Ezek a csapatok jelentős nyereséget termelnek játékosértékesítésből, ami sok esetben a stratégiai gondolkodás és az adatelemzés szerepének visszaigazolása.

– A magyar viszonyokhoz képest ez űrtechnológia?

 

K. R.: Nem a technikai rész ebben a különösen érdekes, hanem az, hogy a kluboknak van egy filozófiájuk, tudják, honnan hová akarnak eljutni, és ezt át lehet ültetni a számok nyelvére, ezáltal hatékonyabbá tudják tenni a döntéseiket. Az első lépésnek annak kell lennie, hogy a klub definiálja, mi határozza meg a DNS-ét, ez hogyan nyilvánul meg a pályán, a klubházban, a lelátón. Identitás kell a stratégia kialakításához. Ezek után érdemes játékosprofilokra bontani a csapatot és az adatokhoz nyúlni. Itthon klubonként eltérő a helyzet, nem érdemes általánosítani és a magyar labdarúgásról ez alapján ítéletet mondani. Szerintem nem az a kérdés, lesz-e adatvezéreltebb futball Magyarországon, hanem az, hogy ki kezd el vele előbb tudatosan foglalkozni. Egyes klubok ebben a folyamatban előrébb járnak, mások teljesen eltérő utat választanak. Az látható viszont, hogy általánosságban az NB I-be érkező játékosokat a klubjaink – néhány kivétellel – sajnos nemzetközi összehasonlításban még mindig nem tudják jó aránnyal és haszonnal továbbértékesíteni. 
B. Á.: Néhány magyar klubnál tett látogatásaim alkalmával azt tapasztaltam, hogy időnként hiányzik a játékosprofilok tudatos, módszertanilag megalapozott kialakítása. Nincs mindig egyértelműen meghatározva, pontosan milyen belső védőt vagy jobbszélsőt akarnak az együttesbe. Kiemelném itt azonban hazai szinten a Ferencvárost, amely több edzővel, ugyanazzal a sportigazgatóval bizonyította, képes hatékony döntéseket hozni az átigazolási piacon, és a Cube kiemelt partnereként jelentős hangsúlyt fektetnek az adatelemzésre is. Az átgondolt szakmai munka eredményességét jól alátámasztja az elmúlt években elért pozitív mérleg az átigazolási piacon, amit úgy sikerült elérni, hogy közben az eredményességük a pályán sem romlott, sőt, az európai porondon még javuló tendenciát is látni.

Bognár Ákos (balra) és Kovács Ronald mellett Czifra Kinga üzletfejlesztési és kapcsolati menedzser képviselte a Cube-ot a belgiumi látogatás alkalmával (FOTÓ: CUBE)

– Miben tudná a Cube segíteni a klubokat és általában a magyar futballt?
B. Á.: Mint említettem, Belgiumban nem ritkák a több százezer, sőt, akár millió eurós, a kiválasztási folyamathoz kapcsolódó személyi jellegű és adat­elemző szoftverekkel összefüggő költségek. Ezt nem engedheti meg magának sok magyar egyesület, viszont sokkal költséghatékonyabb olyan céget megbízni, amelynek jól működő adatelemző rendszer felépítésében tapasztalata van. Három-négy főállású munkatárs alkalmazása, majd akár egy egyéves időtáv kivárása egy házon belüli ­adatelemző rendszer felépítéséig jelentős költség- és erőforrásigénnyel jár. Akik a mi szoftverünket használják, több száz bajnokságot és több tízezer játékost, valamint visszamenőleg több évadot láthatnak át néhány kattintással, szerintem ez nagy segítség. Belgiumban is visszaigazolást kaptunk arra, hogy a platformunk könnyen kezelhető, jól strukturált és átlátható. Emellett a számításaink és a vizualizációink logikája a legtöbb esetben megegyezik azzal a gondolkodásmóddal, ahogyan a legnagyobb belga klubok használják az adatokat a mindennapi munkájukhoz.
K. R.: Hisszük, hogy a Cube-nál egyszerre áll rendelkezésre a szükséges informatikai és futballszakmai tudás az adatok, elemzések magas színvonalú szolgáltatásához. Egy-egy klubbal az együttműködésünk nem merül ki a platform engedélyezésében, hanem az erőforrásainkat is tudják használni: különböző elemzésekben és játékoskiválasztásban is tudunk segíteni. A rendszerünket az adott klub futballról alkotott gondolkodásához igazításával igyekszünk segíteni a jobb döntések meghozatalában. Futballszakembereknek nyújtjuk a szolgáltatást, így ahhoz, hogy valaki jó elemző, játékosmegfigyelő vagy sportigazgató legyen, nem szükséges az adattudományok magas szintű ismerete. A mi feladatunk, hogy gyorsan könnyen fogyaszthatóvá tegyük azt az információt, amire a klubnak éppen szüksége van. Minden partnerünkkel szoros, folyamatos szakmai kapcsolatot tartunk fenn: törekszünk arra, hogy pontosan értsük a döntési szempontjaikat, majd az ezekhez kapcsolódó információkat célzott, könnyen értelmezhető formában szolgáltassuk.

– Meg tudják csinálni a magyaroknak kicsiben azt, amit a belga egyesületek saját maguknak alakítottak ki?
B. Á.: Ha a magyar klubok a belgákhoz hasonló, személyre szabott szolgáltatást szeretnének – egyébként van ilyen magyar klub –, nekik is rendelkezésre áll ez a szolgáltatásunk, ezt már biztosítjuk más piacon is. Személyre szabunk, adatbázist fejlesztünk, de a belépő szint, hogy legyen egy adatelemző platformjuk, amely a játékoskiválasztási folyamat elején széles körben lehetővé teszi a futballisták előszűrését. A videóelemzés előtti lépés ez, amely meghatározott kritériumok alapján szűkíti a mélyebb elemzésre váró játékosok listáját.

– Tulajdonképpen egy ezerszavas fogalmazást összefoglalnak három szóban?
K. R.: Három számban.

A Cube szakemberei több mint két évtizede foglalkoznak adatalapú megoldásokkal, és nyolc éve használják fel a tudásukat a futballra. A cég az indulásától kezdve szoros együttműködésben dolgozik a Magyar Labdarúgó-szövetséggel (MLSZ), különböző adatelemző eszközökkel támogatja a magyar válogatott szakmai stábjának munkáját. A Cube munkatársai a futballszakmai tudásukat informatikai, statisztikai és mesterséges intelligenciával kapcsolatos szakértelemmel ötvözik, így a partnerek nemcsak az adatot, hanem az abból kinyerhető információt kapják meg közérthető vizualizációk segítségével. 

Az adatok értelmezéséhez számos mesterségesintelligencia-algoritmust használnak, és 2018-ban ők fejlesztették a magyar futballra alkalmazott első xG (várható gól)-modellt. Platformjuk folyamatosan fejlődik, hamarosan például AI-alapú elemzőasszisztenssel bővül a szolgáltatások köre. A Cube 2025-ben elkezdte nemzetközi terjeszkedését, belépett az amerikai piacra, megjelent Belgiumban, folyamatban van több európai országot érintő stratégiai partnerség előkészítése, valamint a Közel-Keletet lefedő regionális képviselet létrehozása is. Jelenleg elsősorban klubokkal, a Nemzeti Sporthoz hasonlóan más médiumokkal és ügynökségekkel dolgoznak együtt, a Cube szolgáltatásai azonban elérhetők elemzőknek és bloggereknek is. Az idén már harmadik alkalommal szervezik meg a ­Transfermarkttal közösen az adatelemző versenyüket, a Cube Hackathont, amelyen profi és amatőr elemzők konkrét esettanulmányon keresztül mérethetik meg magukat. Ebben az évben érkezik a közösség munkáját támogató mobilalkalmazás is.

Támogatás az MLSZ-nek és a válogatottnak is

 

 

Legfrissebb hírek

Három magyar lesz egyszerre pályán a BL-ben?; Golomán György: A papírforma francia sikert ígér, de...

E-újság
11 órája

Labdarúgás: pénteken rajtol az utánpótlás-bajnokságok tavaszi idénye

Utánpótlássport
Tegnap, 11:09

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 23. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.24. 09:00

Török bundabotrány: tizenegy klub tisztviselői kerültek őrizetbe

Minden más foci
2026.02.21. 14:09

Idei első bajnokiját játszotta a Sepsi, amely győzött Bukarestben

Minden más foci
2026.02.21. 13:48

Sallói Dániel több mint egy évtized után elhagyta a Kansast, de marad az MLS-ben

Légiósok
2026.02.20. 08:15

A Fradi hangos szurkolóiról és Makreckis „illetlen gesztusáról” írnak a bolgár lapok

Európa-liga
2026.02.20. 07:35

Labdarúgás: negyeddöntőket játszanak az utánpótlás Magyar-kupában

Utánpótlássport
2026.02.19. 09:03
Ezek is érdekelhetik