Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Ismeretes, hogy a napokban Cristiano Ronaldo felháborodásának adott hangot: az ötszörös portugál aranylabdás azt sérelmezte, hogy amíg például a nagy rivális Al-Hilal sorra igazolja a labdarúgókat (hétfőn Karim Benzema érkezését jelentette be), addig az Al-Naszr látványosan passzív a piacon. A történetet még inkább izgalmassá teszi az a szál, hogy az Al-Naszr három éve ugyanattól az alaptól (állami közbefektetési alap) kapja az átigazoláshoz szükséges pénzeket, mint amelytől több más rivális együttes is. Lényegében tehát Ronaldo azzal elégedetlen, hogy klubja nem kap ugyanolyan bánásmódot az alaptól, mint a többi ellenfél – emiatt pedig végső esetben az is előfordulhat, hogy a dühös Ronaldo elhagyja Szaúd-Arábiát.

Karim Benzema az Al-Hilalban folytatja pályafutását – hivatalos
Ronaldo a szavak után nyomatékosította is álláspontját azzal, hogy nem lépett pályára az Al-Naszr hétfői, Al-Rijád elleni mérkőzésén, amelyet ennek ellenére 1–0-ra megnyert csapata Sadio Mané góljának köszönhetően.
A portugál A Bola ezután már arról is hírt adott, hogy az Al-Naszr vezetőedzője, Jorge Jesus az Al-Rijád elleni mérkőzés előtt nem állt a sajtó rendelkezésére, és a meccs utáni sajtótájékoztatón sem vett részt, majd nem sokkal később a szaúdi sajtó arról cikkezett, hogy a tapasztalt portugál mester bocsánatot kért, amiért nem nyilatkozott az összecsapás után a médiának. A sajtótájékoztató bojkottja több mint 6700 eurójába kerülhet az edzőnek a szaúdi futball-liga fegyelmi és etikai szabályzata szerint.
A nyilatkozatstop azonban nemcsak az edzőre, hanem a játékosokra is kiterjedt: a Thmanyah Sports úgy tudja, hogy az Al-Naszr vezetősége megtagadta azt is, hogy bármelyik játékos belépjen a villáminterjú-zónába és beszéljen a sajtó munkatársaival.
Az Al-Naszr következő mérkőzése február 6-án lesz az immáron Benzema nélkül felálló Al-Ittihad ellen – még nem tudni, hogy Cristiano Ronaldóval vagy nélküle.

A siker gyakran az edzés utáni órákban dől el







