Válogatott játékossal erősített a DAC

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2026.02.04. 09:27
null
Matús Kmet kölcsönben érkezik Dunaszerdahelyre (Fotó: DAC)
A Dunaszerdahelynél folytatja pályafutását Matús Kmet, aki az amerikai labdarúgó-bajnokságból (MLS) érkezik kölcsönbe az idény végéig.

A 25 éves Matús Kmet a 2018–2019-es idényben mutatkozott be a szlovák élvonalban, ahol a Rózsahegy és a Trencsén színeiben a Niké Ligában 124 találkozón kapott szerepet, ezeken hat találatot és tizenkét gólpasszt jegyzett.

2024 nyarán a Major League Soccerbe igazolt, ahol a Minnesota United FC együttesével írt alá szerződést. Ott főleg a juniorcsapatban kapott játéklehetőséget, majd a lengyel élvonalbeli Górnik Zabrzéhoz került. Az ottani Ekstraklasában 23 találkozón lépett pályára.

Az U17-től az U21-es korosztályig mindegyik utánpótlás-válogatottban képviselte Szlovákiát, tavaly júniusban a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozott.

„Komoly célokkal érkezem Dunaszerdahelyre. A klub nagyon jó idényt fut, célunk, hogy folytassuk az ősszel mutatott eredményességet. Motiváltan térek vissza Szlovákiába, örülök az új kihívásnak. Nagy és komoly ambíciókkal rendelkező klubként tekintek a DAC-ra, látható, hogy a klub folyamatosan a bajnokság élmezőnyében van. Mindig erős ellenfélnek tartottam a Dunaszerdahelyt, ellenfélként nagyon nehéz volt az itteni stadionban futballozni. A MOL Aréna hangulata a bajnokság legjobbjai közé tartozik, amit ellenfélként mindig éreztem. Boldog vagyok, amiért ezt a másik oldalról is megtapasztalhatom” – mondta a dunaszerdahelyi klubhonlapnak a DAC új játékosa, aki a 21-es számot viseli majd Dunaszerdahelyen.

„Már egy ideje tisztában vagyunk Matús képességeivel és olyan játékosként tekintünk rá, aki azonnali minőséget és mélységet ad a keretünknek az idény tavaszi felére. Ismeri a szlovák bajnokságot, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik, ráadásul a jobb szélen a védelemben és a középpályán is flexibilitást ad az együttesnek” – mondta a DAC ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele.

A Dunaszerdahely az első 2026-os fordulóban a Slovan Bratislavával találkozik.

 

Legfrissebb hírek

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Meglepetés! Egy 1400 fős falu csapata kiverte a DAC-ot a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.09.15. 18:30

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
2026.09.06. 13:40

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
2026.09.05. 23:57

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
2026.09.04. 23:48