Két vereség után javítana a Dunaszerdahely

D. T.D. T.
2026.04.12. 10:30
null
Tuboly Máté (jobbra)
Mindhárom magyar többségi tulajdonú csapat vasárnap lép pályára a szlovák labdarúgó Niké Ligában, a felsőházban a DAC a nagymihályiakat fogadja, az alsóban pedig a Komárom éppen a Kassával csap össze.  

AZ ELMÚLT HETEKBEN megtorpant a DAC a Niké Ligában, az utóbbi két mérkőzését egyaránt elveszítette a felsőházi rájátszásban, s jelentős a hátránya a címvédő és listavezető Slovan mögött.

Vasárnap a nagymihályi együttes ellen kínálkozik esély a javításra, amellyel már háromszor összecsaptak a dunaszerdahelyiek ebben az évadban, egy döntetlen mellett kétszer legyőzték összesen nyolc gólt elérve – ebből a nyolcból ötöt Redzic Damir és a montenegrói Viktor Djukanovics szerzett, márpedig a hétvégén egyikük sem játszik, a magyar válogatott támadó, ugye, már nincs is a klubban (a Salzburgba igazolt a télen).

„Jelentősen feljavult a nagymihályi csapat, de nekünk a saját futballunkra kell összpontosítanunk, és erősségeinket kidomborítva megnyernünk a mérkőzést. Előkelő helyen akarunk végezni a bajnokságban, úgyhogy vissza kell térnünk a győzelem ösvényére” – mondta lapunknak Tuboly Máté, a dunaszerdahelyiek középpályása.

Branislav Fodrek vezetőedzőnek jubileumi lesz a vasárnapi találkozó, ötvenedik alkalommal irányítja a DAC-ot, eddigi mérlege 26 győzelem, 15 döntetlen és nyolc vereség.

A Niké Liga alsóházában a Komáromi FC a 14 tétmérkőzés óta veretlen kassaiakkal csatázik vasárnap, s mivel még mindig nem készült el a komáromi aréna, a csapat továbbra is Aranyosmaróton rendezi a hazai meccseit. A Kassa a jövő héten játssza a Szlovák Kupa-elődöntő visszavágóját az eperjesiek ellen (a párharc első találkozóján 2–2-es döntetlen született), meglehet, a szakmai stáb ezért néhány kulcsemberét pihenteti a hétvégi bajnokin.

NIKÉ LIGA
RÁJÁTSZÁS, 5. FORDULÓ
18.00: DAC–Michalovce – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Meglepetés! Egy 1400 fős falu csapata kiverte a DAC-ot a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.09.15. 18:30

Szánthó Regő a 97. perces győztes góljáról: Eddig nem is tudták, hogy nekem van jobb lábam is

Légiósok
2026.09.13. 12:19

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
2026.09.06. 13:40

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
2026.09.05. 23:57