Visszavonul a Liverpool BL-győztes kapusa

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.04.02. 13:10
Simon Mignolet visszavonul (Fotó: Getty Images)
Simon Mignolet, a belga labdarúgó-válogatott korábbi kapusa az Instagramon jelentette be, hogy az idény végén befejezi pályafutását.

Simon Mignolet, az FC Bruges kapusa a közösségi oldalán arról írt, hogy a rájátszás következő tíz meccse jelenti a pályafutása végét.

„Ez nem a megfelelő pillanat a köszönetnyilvánításra és az érzelmes visszatekintésre. Nem azért, mert nincsenek szép emlékeim, épp ellenkezőleg. Még tíz fontos mérkőzés áll előttünk, egyetlen világos céllal: bajnokok akarunk lenni. Az elkötelezettségem, az akaraterőm, az elszántságom az utolsó mérkőzésig tart” – írta a 38 éves Mignolet.

A huszadik bajnoki címére hajtó FC Bruges jelenleg a második helyen áll a címvédő Union Saint-Gilloise mögött. 

Mignolet a St. Truidennél és a Sunderlandnél töltött évek után 2013-ban került a Liverpoolhoz, amellyel 2019-ben Bajnokok Ligáját nyert. Ezután tért vissza Belgiumba az FC Bruges-höz. A válogatottban 35 alkalommal szerepelt, igaz, Thibaut Courtois-t nem tudta kiszorítani, de így is ott volt három világ- és két Európa-bajnokságon.

 

Legfrissebb hírek

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:58

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:47

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 07:33

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:07

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:03

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22