Az Ezeregyéjszaka meséit idéző padló és a negyven rabló – kulisszatitkok Gianni Infantino első 10 évéről

A könyv szerzője Alessandro Alciato olasz újságíró, aki korábban Andrea Pirlo és Carlo Ancelotti életrajzát is megírta. Az alkotás tele van izgalmas anekdotákkal, a feszült hangulatú leírásoktól kezdve az egészen drámai történetekig. Az olvasó betekintést nyerhet a FIFA elnök utazásaiba, a céljaiba és a sportághoz fűződő viszonyába. 

„Soha nem tévesztettem szem elől a legfontosabb célunkat: mégpedig azt, hogy segítsük a játék globális növekedését és javítsunk a labdarúgók körülményein a FIFA-hoz tartozó 211 országban” – kommentálta munkásságát Infantino, aki számos fontos intézkedést bevezetett, mióta a nemzetközi szövetség élére került. Többek között nagyban hozzájárult a női labdarúgás fejlődéséhez, 32 csapatosra bővítette a klubvilágbajnokságot és még fontosabb szerepet szánt a rasszizmus elleni küzdelemnek.

Az Infantinóról szóló könyvet először április 30-án, a FIFA Tanács tagjainak valamint a tagszövetségek elnökeinek osztották ki a szövetség vancouveri közgyűlésén.

A következőben kedvcsinálónak jöjjön egy részlet a Tiszta lap – a FIFA útja a korrupciótól az átláthatóságig című fejezetből. A részletet a FIFA engedélyével közöljük. 

„Ki lehet takarítani a rothadást, de sosem szabad elfelejteni, hogy létezik. Belopakodhat a gondolkodásodba, gyengévé és beteggé tehet. Elcsábíthat, mielőtt végleg elpusztítana. Bármerre is járt a Labdarúgás Otthonában, mindig talált valamit, ami irritálta. Mivel nem látta nyomát annak a játéknak, amelyet az egész intézménynek szolgálnia kellett volna.

Viszont igen: 
A hivalkodásnak.
A pazarlásnak.
A túlméretezettségnek.
Az értelmetlenségnek.
A fényűzésnek.

A gyönyörű játékból alig maradt valami.

Amikor belépett a FIFA Tanács termébe, elkerekedett a szeme. Olyan érzés fogta el, mintha egy mauzóleumba lépett volna – egy hatalmas, monumentális sírhelybe. A megidézett lélek pedig maga a labdarúgás volt.

– Itt azonnal változásokra van szükség – kezdte Infantino.
– De elnök úr, nézze, milyen luxus van itt! – érkezett a válasz.

Aki ezeket a szavakat kimondta, azt hitte, hogy valami pozitívat, mi több, hízelgőt mondott. Pedig aligha mondhatott volna ennél rosszabbat. A padló márványból vagy valami hasonló anyagból készült.

– Ez a világ legértékesebb anyaga, elnök úr.
– Fedjék le zöld szőnyeggel, olyannal, mint egy futballpálya lenne.
– Na de...
– A zöld szőnyeget. Most, azonnal.

Ezután pánik tört ki a FIFA központjában.

– Istenem, ezt most hogyan oldjuk meg?

Voltak, akik úgy tettek, mintha semmi sem történne, mások úgy viselkedtek, mintha érdekelné őket, de telt-múlt az idő, mégsem történt semmi.

– Mi van a szőnyeggel?
– Dolgozunk rajta, elnök úr.

Ha arra kérte volna őket, hogy szerezzenek egy Picasso-festményt, néhány órán belül megszerezték volna, mert egyszerűen így voltak bekötve.

Most azonban csak húzták az időt. Aztán elérkezett az első ülési nap a FIFA Tanács termében. Reggel hétkor Infantino már az irodájában volt, ugyanis nem tartozott azok közé, akik sokáig alszanak. Elment megnézni a termet, és azt látta, hogy az Ezeregyéjszaka meséit idéző padló (nem beszélve a negyven rablóról...) még mindig teljes pompájában ott díszelgett.

– Rendben. Most elmegyek. Később visszajövök.
– Hová megy, elnök úr?
– Az Ikeába.
– Az Ikeába?
– Igen, az Ikeába megyek. Megveszem azt a szőnyeget, és saját kezűleg rakom le.

És komolyan is gondolta. Aztán újra kitört a pánik, ám ezúttal jóval hatékonyabbnak bizonyult – ez általában így történik, amikor hirtelen ultimátumot kap az ember.

– Maradjon itt, majd mi elintézzük.

És tizenegyre elkészült a munka. Délután 1-kor pontosan elkezdődött az ülés, immáron egy megújult környezetben. Később a korábbi FIFA-elnökök óriási portréit is eltávolították a teremből, helyükre az összes FIFA-tagszövetség zászlója került.

Infantino vizuálisan is egyértelművé akarta tenni, hogy abban a teremben mindenki a futballért dolgozik – és nem a túlzó költekezésért vagy a felelőtlen pénzügyi döntések látványos fitogtatásáért.

– Elnök úr, van még a szálláskérdés is...
– Mit ért ez alatt?
– Ki kell választani, hol fog lakni és aludni.
– Van szabad apartman?
– Nos, a FIFA elnökét megilleti a Baur au Lac legelőkelőbb lakosztálya.
Ez egy luxuskategóriás, ötcsillagos hotel Zürich szívében.
– És mennyibe kerül?
– Nagyon sokba, elnök úr.
– És ki fizeti?
– Nem ön, ne aggódjon. A FIFA állja.

Mintha a FIFA egy fejőstehén lenne. A gond csak az volt, hogy ezt a tejet rendszerint csak a legszűkebb kör fogyasztotta, akik nem is voltak igazán szomjasak. Ők sokkal inkább szomjaztak a túlzásokra és a figyelemre. Mintha a FIFA egy kiválasztott elit szervezete lenne, s nem a világfutball irányító testülete, amelynek erkölcsi kötelessége segíteni a sportág fejlődését és erősödését a világ minden részén. Végül Infantino egy kétszobás lakást kapott abban az épületben, ahol korábban a FIFA irodái működtek. És mindössze annyit kért, hogy a hálószobájában cseréljék le a matracot, a másik szobába pedig vigyenek két emeletes ágyat a négy lányának.

Számos svájci újság botrányt kiáltott, és azt állította, hogy a FIFA új elnöke a szervezet pénzét matracra és emeletes ágyra költötte. Arról azonban nem írtak, mekkora megtakarítást jelentett, hogy nem egy luxushotel lakosztályában szálltak meg. (...) Ellenfeleinek a szövetségesei megpróbálták lejáratni, ők azonban valójában csak a szenzációhajhász címekre vadásztak. Mert Infantino mindnyájukra veszélyt jelentett. Nemcsak új FIFA-elnök lett, hanem egy új FIFA vezetője is.”