Nem sikerült a bravúr, bronzért játszhat a magyar csapat a socca Eb-n

A kazah együttes a socca egyik nagyágyújának számít, hiszen 2023-ban világbajnokságot nyert, valamint kétszeres Európa-bajnok. A kazahok decemberben, a mexikói vb-n bronzérmesek lettek, mindenképpen esélyesebbnek számítottak az elődöntőben az Eb-n ilyen magasságban még nem járó magyar válogatottnál.
A mieink – Szacskó (kapus), Szpirulisz, Bartucz, Fekete, Tolnay, Irimás. Csere: Éles, Petrics, Besnyő, Viscsák, Szabó M., Dutkai, Filkor – beragadtak a rajtnál, az 1. perc végén a kazahok egy szép kombináció végén betaláltak. Kispályán nagy előnyben van, aki az első gólt szerzi, a kazahok ügyeltek a védekezésre, és igyekeztek gyors kontrákat vezetni. A 16. percben mégsem ellentámadásból szerezték a második góljukat, hanem egy oldalberúgás pattant meg Diasz Jeginzsanov lábán, a labda pedig a jobb alsó sarokba csorgott.
A szünet után mindent egy lapra feltéve próbált kezdeményezni a magyar együttes, a legközelebb a gólhoz Szabó Marcell állt, aki egy szögletvariációt követően a lécet találta telibe. A kazahok jól védekeztek, kontrából volt is helyzetük, de újabb gól nem született. A magyar válogatott este, 18.30-kor játssza a bronzmérkőzést a szerbekkel, 20 órától pedig kazah–spanyol döntőt rendeznek.
SOCCA EB, TIRANA
ELŐDÖNTŐ
Kazahsztán–Magyarország 2–0 (2–0)
G.: Adilov (1.), Jeginzsanov (16.)

Socca Eb: máris továbbjutott a magyar válogatott

Socca Eb: legyőztük a dánokat Tiranában

Véglegesítették a magyar soccaválogatott Eb-keretét





