Szánthó Regő: Remek érzés kupagyőztesnek lenni!

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2026.05.02. 13:32
null
Kupagyőztes a Zsolna (Fotók: Duducz Tibor)
A Slovnaft Cup (Szlovák Kupa) győztese a Zsolna labdarúgócsapata lett, amely hazai pályán 3–1-re legyőzte a Kassát. Az egyik oldalon Szánthó Regővel madarat lehetett fogatni az örömtől, míg Kovács Mátyás szeme könnyes volt a csalódottságtól.
Minden más foci
20 órája

Kupagyőztes lett a Zsolnával Szánthó Regő

A labdarúgó Szlovák Kupa döntőjében a hazai pályán játszó Zsolna (MSK Zilina) 3–1-re legyőzte a Kassát (FC Kosice). A trófeát története során másodszor megnyerő együttes tagja volt Szánthó Regő, míg a másik oldalon Kovács Mátyás ezüstérmes lett a kassaiakkal.

„Az első félidőben nagyon rosszul játszottunk. Igazából sem támadásban, sem védekezésben nem találtunk fogást az ellenfélen. Szerintem kapura lövés nélkül hoztuk le az első félidőt, miközben ők többször is nagy helyzetbe kerültek, kétgólos előnyt szereztek, majd a második félidő elején hamar eldöntötték a mérkőzést. Örülök, hogy sikerült szépítenünk az én gólpasszom után, de ettől függetlenül nagyon csalódottak vagyunk” – mondta a találkozó után, az éremátadás után a Nemzeti Sportnak Kovács Mátyás, aki Zsolnán is a kassai csapat erősségei közé tartozott. Teljesítményéhez személyesen gratulált Jozef Antosík, a zsolnai klub magyarul beszélő tulajdonosa is.

Kovács Mátyás ezúttal is a Kassa egyik erőssége volt

Az MTK-ból kölcsönben érkező játékos külön kiemelte a kassai drukkereket, akik szinte hazai környezetet teremtettek a csapatuknak. „Szerintem még soha nem láttam ekkora szurkolótábort idegenben. Fantasztikus atmoszférát teremtettek, végig mellettünk álltak, és a meccs végén is csak a támogatásukat és a hálájukat fejezték ki felénk. Ezért külön köszönettel tartozunk nekik.”

Ősszel simán utolsó volt a Kassa a Niké Ligában. A szakemberek már temették a klubot, biztos kiesőről beszéltek. „Őszintén szólva nehéz lett volna elhinni, hogy ma kupadöntőt játszunk, és már most biztos a bennmaradásunk. Nagyon hosszú utat tettünk meg, főleg december óta. De még nincs vége az idénynek, három forduló még hátravan a bajnokságból. Szeretnénk megnyerni az alsóházat, úgyhogy a céljaink továbbra is változatlanok” – zárta Kovács Mátyás.

A zsolnai klub tulajdonosa, Jozef Antosík a pályán ünnepelt a csapattal. „Nagyon örülök, boldog vagyok, hisz nincs siker minden évben. Úgy érzem, megérdemelten győztünk. A mai nap az örömről szól, de ha klubtulajdonos vagy, akkor előtted újabb kihívások vannak. Már a nyári átigazolási időszakon jár az agyam. A célom, hogy sikeresek legyünk az európai porondon” – mondta a Nemzeti Sportnak magyarul Jozef Antosík, aki mosollyal válaszolt arra a kérdésünkre, hogy érkeznek-e további magyar játékosok Zsolnára, majd sietett gratulálni csapata stábtagjainak és a játékosainak – köztük Szánthó Regőnek is.

Szánthó Regő a zsolnai klub tulajdonosával, Jozef Antosíkkal

Ő képviselte Magyarországot az egyik legeredményesebb szlovák klubban ebben az idényben. „Remek érzés kupagyőztesnek lenni. Már nagyon vártuk ezt a mérkőzést, minden nap erre gondoltam. Minden este úgy feküdtem le, hogy alig várom a meccset, hogy pályára léphessek. Nagyon örülök, hogy így alakult” – mondta lapunknak a 25 éves középpályás.

„Az elején még kiegyenlített volt a játék, de amikor a 16. percben megszereztük a vezetést, onnantól már kézben tartottuk a mérkőzést. Jött a második, majd a harmadik gól is. Úgy gondolom, a vendégeknek nem volt sok helyzetük. A végén volt egy-két lehetőségük, szereztek is egy gólt, de azon kívül végig uraltuk a meccset. Szerintem nagyon domináns futballt játszottunk, jól nézett ki a csapat.”

A magyar játékos a 79. percben lépett pályára. „Jó érzés volt háromgólos előnynél beszállni. Vártam, hogy helyzetbe kerüljek, sajnos volt egy-két szituáció, ami nem jött össze – például egy passz, amit kaptam, illetve amit én adhattam volna tovább. Ettől függetlenül örülök, hogy pályára léphettem. További célok az idényben? A dobogó nagyon szép eredmény lenne, de most egy kicsit ünneplünk, aztán készülünk tovább a következő feladatokra” – zárta Szánthó Regő.

SZLOVÁK KUPA
DÖNTŐ
MSK Zilina–FC Kosice 3–1 (Fasko 16., Kasa 41., Roginic 50., ill. Miljanic 90.)

Legfrissebb hírek

Kupagyőztes lett a Zsolnával Szánthó Regő

Minden más foci
20 órája

Trófeával koronázhatja meg tavaszát a Kassa

Minden más foci
Tegnap, 8:38

Szánthó Regő: Jó érzés volt visszatérni Dunaszerdahelyre

Minden más foci
2026.04.26. 10:31

Kovács Mátyás gólt szerzett a Kassában

Minden más foci
2026.04.25. 20:47

Niké Liga: elmarad a magyaros párharc Dunaszerdahelyen

Minden más foci
2026.04.25. 09:31

Történelmi sikert ért el az FC Kassa – interjú a klubigazgatóval

Minden más foci
2026.04.16. 15:42

A Kassa bejutott a Szlovák Kupa döntőjébe

Minden más foci
2026.04.15. 21:38

Tovább száguld a Kassa, bajban a Komárom

Minden más foci
2026.04.12. 18:36
Ezek is érdekelhetik