
Az utolsó előtti napjához érkezett a nyári átigazolási időszak. A nap legfontosabb híre kétségkívül az volt, hogy a délutáni órákban a Liverpool FC hivatalosan is bejelentette Bradley Barcola megszerzését a Paris Saint-Germaintől.
Előtte is volt esemény bőven: a Juventus állítólag kinézte magának a Newcastle United támadóját, Nick Woltemadét, míg a Manchester City bejelentette, hogy szerződtette a 22 éves szélsőt, Allant, aki a brazil Palmeirast hagyta ott az angol klub kedvéért. Eközben a Nottingham Forest is közleményt adott ki, melyben beszámolt a kolumbiai válogatott védő, Daniel Munoz szerződtetéséről, aki legutóbb a Crystal Palace-ban szerepelt. Eközben Fabrizio Romano szerint a Chelsea FC azt fontolgatja, hogy kölcsönadja az ukrán Mihajlo Mudrikot.
A Real Madridnál sem telt el történés nélkül a nap: a klub ugyanis közölte, hogy megszerezte Sergio Martínezt, aki a Racing Santandertől érkezett a spanyol fővárosba, és egyelőre a klub második csapatában, a Castillában szerepel majd.
Hazai fronton egyetlen fontos bejelentés történt a kora délutáni órákban: az Újpest FC szerződtette az MTK Budapest fiatal játékosát, Gyánó Marcellt.
A késő délutáni, illetve esti órákban két fontos hazai történést jegyezhettünk fel: a Ferencváros eladta Gavriel Kanikovszkit korábbi klubjának, a Maccabi Tel-Avivnak, míg a DVTK leváltotta vezetőedzőjét, Takács Pétert.
Mindeközben a nemzetközi piacon a Juventus egyezségre jutott a Newcastle-lel Nick Woltemade kölcsönvételéről, míg Pape Matar Sarr már Torinóban van, hogy aláírjon a rekordbajnokkal. Az angol klub a távozó német óriás helyére Matías Fernández-Pardót szerződteti a Lille-től, míg Gabriel Jesus megérkezett Barcelonába. Az RB Leipzig a Chelsea spanyol támadóját, Marc Guiut szerződtetheti, míg a Manchester City megegyezett az Evertonnal Iliman Ndiaye transzferéről.
Visszatérve a Chelsea-re, a londoniaktól távozik Mihajlo Mudrik is, az ukrán szélső a jelek szerint a Tottenham játékosa lesz. Kölcsönben távozik Robert Sánchez is, a spanyol kapusban a Como látott fantáziát. A vb-n hírhedtté vált Folarin Balogunt az Everton vinné Monacóból, míg a Milan hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette Nottinghamből Omari Hutchinsont.
HÉTFŐI ÁTIGAZOLÁSI HÍREK PERCRŐL PERCRE








