Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

„Nagyon büszke vagyok, egyben izgatott is, mert a játékosaim csodálatos dolgot vittek véghez. Nagyon nem könnyű életet élnek, egyáltalán nem olyat, amilyet a futballisták szoktak, és az az energia, szellemiség, ahogy játszanak, valami csodálatos. Az egész ukrán népnek példát mutattak – kezdte értékelését a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Andrea Maldera, az ukrán válogatott olasz szövetségi kapitánya, akinek ez volt az első mérkőzése a csapattal. – Két támadóval kezdtünk, bizonyos helyzetekben ez egész jól is működött. Kell még persze javítanunk a játékunkon, de három nap alatt nem könnyű felkészülni egy-egy újabb meccsre. Sokszor túl sokat követelek a játékosoktól, de most tisztában vagyok vele, hogy pár nap alatt négy válogatott meccs nem ideális nekik sem.”
A cserék kapcsán elárulta: „Volodimir Brazskót a sárga lapja miatt cseréltem le a szünetben, nehogy kiállítsák. Sokat várunk a játékosainktól a labda nélküli játékban, az energiát mindig meg kell újítani, ezért cseréltem már hármat is a hatvanadik percig.”
Kérdés volt, mit szól az új német szövetségi kapitány, Jürgen Klopp ötletéhez, hogy huszonöt játékost behívott az egyik meccsre, huszonöt másikat a másikra. „Előbb az kellene, hogy legyen ötven jó játékosunk… – felelte nevetve az ukránok szakvezetője. – Természetesen nem könnyű ilyen sűrűn egymás után játszani a meccseket. Németország ki tud állítani két külön csapatot, vagy Olaszország is harmincnégy játékost nevezett. Ez bonyolultabbá teszi a feladatunkat, másként kell az edzéseket megszervezni, másként kell a forrásokkal gazdálkodni, nem tehetünk mást, próbálunk ehhez igazodni. Szombaton reggel lesz edzésünk, de délután már repülünk is Tbiliszibe, és máris csak két nap marad a meccsig. Viszont az energia is véges. Egyik legfontosabb feladatunk, hogy próbálunk egészségesek maradni.”
Az ukrán újságírók megköszönték az olasz szakembernek, hogy a meccs előtt énekelte az ukrán himnuszt. „A nyelvtanáromnak kell köszönetet mondani – reagált Andrea Maldera. – Tanulom az ukrán nyelvet, ami nem könnyű. De az első, amit kértem a tanáromtól, hogy tanuljuk meg az ukrán himnuszt. Már majdnem teljesen tudom.”
Arról, hogy mik voltak az első szavai a győzelem után, az ukrán kapitány azt mondta: „Azt kértem a játékosoktól a meccs előtt, hogy legyen meg az egyensúly a csapatban, és gratuláltam nekik, hogy ezt sikerült is teljesíteni. De akkor is gratuláltam volna, ha veszítenünk. Kiegyenlített meccs volt, az ellenfél is betalálhatott volna, mi is szerezhettünk volna még egy gólt. Két lábbal kell a földön állnunk továbbra is, és a jövőre összpontosítanunk.”
A szakembert kérdezték a mérkőzés végi tömegbalhéról is, de rövidre zárta a témát: „Ez olyan, mint egy láncreakció, amit, ha elindul, nem lehet megállítani. A pályán nagy volt a feszültség, de minden rendbe jött, miután lefújták a mérkőzést.”
NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA
2. CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–UKRAJNA 0–1 (0–1)
Budapest, Puskás Aréna, 56 799 néző. Vezette: Jarred Gillett (Neil Davies, Nick Greenhalgh) – angolok
MAGYARORSZÁG: Tóth B. – Bolla B., W. Orbán, Csinger (Szűcs T., 84.), Kerkez – Csongvai (Tóth R., 66.), Schäfer, Vitális (Tóth M., a szünetben) – Redzic (Jurek, 62.), Szoboszlai, Lukács D. (Bárány, a szünetben). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
UKRAJNA: Riznik – Krupszkij (Bondar, 59.), Zabarnij, Matvijenko, Mikolenko – Ocseretyko, Brazsko (Nazarina, a szünetben), Szudakov (Drambajev, 90+1.) – Cihankov, Szikan (Krasznopir, 66.), Vanat (Nazarenko, 59.). Szövetségi kapitány: Andrea Maldera
Gólszerző: Szikan (42.)
Sárga lap: Schäfer (5.), Bárány (82.), Szoboszlai (90+3.), Kerkez (90+4.), ill. Brazsko (21.), Krupszkij (49.), Cihankov (90+4.), Matvijenko (90+4.)
Kiállítva: Nazarenko (90+2.)
ÉLŐ TUDÓSÍTÁS ITT!












