A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

GALAMBOS DÁNIELGALAMBOS DÁNIEL
2026.10.13. 23:26

„EZ TOTÁLISAN ÉRTELMETLEN sorozat. Vannak emberek, akik bár sohasem dolgoztak a futballban napi szinten, kitalálják, hogyan működjön. Bedobják az ötleteiket. Pedig már így is rengeteg a meccs. Attól tartok, a következő idényben nagyon sokan megsérülnek, többen, mint valaha. A viadalban résztvevőknek erőnlétileg és mentálisan sincs elég idejük regenerálódni.”

Nem, nem a Nemzetek Ligáját, hanem a harminckét csapatosra bővített klubvilágbajnokságot szólta le Jürgen Klopp még tavaly, de el tudom képzelni, mit mondott volna a négymeccses őszi NL-menetről, ha még mindig a Liverpool vezetőedzője. Pláne akkor, ha az újrakezdést követő csúcsrangadón nem szerepeltetheti egyik legjobbját, Szoboszlai Dominikot…

Örök vita persze, szabad-e a legkiválóbbaknak ennyi meccset játszaniuk. Szoboszlai az előző idényben 63 tétmérkőzésen lépett pályára, többségében iszonyatos tempójú, elképesztő intenzitású találkozón. De bírta. Egyetlen kilencven percet sem kellett sérülés miatt kihagynia, úgy fest azonban, a tizenegy nap alatt megvívott négy meccs őt is megsebezte. Nem nagyon, csak kicsit. Másokat inkább: a klubtárs Alexander Isak és Cody Gakpo mellett megsérült az évadot a Barcelonában aranylabdás formában kezdő Raphinha, az Arsenal üdvöskéje, Hrisztosz Colisz, a válogatottbeli bemutatkozását az idei NL-sorozatban ünneplő bournemouthi Alex Scott.

A helyzet fonákja, hogy alighanem a klubok kérésére lett a megszokott három őszi válogatott szünetből kettő – hogy ne szakadjon meg annyiszor az idény, a dél-amerikai játékosoknak meg csak kétszer kelljen megtenniük a hatalmas távolságot –, erre ők húzzák a rövidebbet. Kísérleti jellegű a „tizenegy nap-négy meccs” penzum, de nem biztos, hogy tartható. 

Azt azért a játék döntéshozóinak is érdemes lenne figyelembe venniük, hogy a teljesítőképességnek is van határa, és nem feltétlenül egészséges a labdarúgókat non-stop futballra kényszeríteni. „Ezért keresnek csillagászati összegeket, ne kelljen már sajnálni őket”, hallani másfelől, csak hát nem feltétlenül a kizsigerelt klasszisokra lennénk kíváncsiak, hanem a rendre topformát mutatókra. A legjobbaknak márpedig az elmúlt három nyaruk úgy nézett ki, hogy Európa-bajnokság vagy Copa América (2024), klubvilágbajnokság (2025), világbajnokság (2026). Előtte, közben és után klubcsaták. Megállás nélkül. Meccs, meccs, meccs és meccs.

Nézni is sok, nemhogy játszani.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.10.12. 23:11

Tetőtől talpig profi – Judi Ádám jegyzete

Légiósok
2026.10.11. 23:19

A káromkodás a futball szakmai, ipari nyelve – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2026.10.11. 23:18

Ki nevet a végén? – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2026.10.10. 22:56

Így lemenni edzeni… – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2026.10.09. 23:36

A fiú az edző mögött – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 07:07

Berúgta az ajtót – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.10.07. 23:09

Gyarmatosított élmény – Malonyai Péter publicisztikája

Atlétika
2026.10.06. 23:43