Kilenc év után újra NB I-ben az ETO; Nyéki Balázs szerint még nincs vége az FTC idényének

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.05.26. 23:30

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

 

Tóth Balázs meglepődött azon, hogy lapunknál ő lett a labdarúgó NB I legutóbbi idényének legjobb kapusa, mert sok jó teljesítményt hozott a bajnokság. A Fehérvár FC 26 éves kapusa idény közben érkezett a csapathoz, akkor elég mélyen volt a társaság, de aztán kiegyenesedtek, elmozdultak a kiesőzónából, sőt a hajrában a dobogóért is harcban álltak. Tóth Balázs úgy véli, a Diósgyőr ellen rossz játékvezetői döntés született, amikor elvették a Vidinek bronzérmet érő gólt, de ő személy szerint még azon az estén próbált túllépni a történteken. Megkérdeztük a kapuvédőtől azt is, szerinte ez volt-e a legjobb idénye.

„Még nincs vége, hiszen vár ránk a Bajnokok Ligája végjátéka. Nagyon sokat dolgoztunk ebben az időszakban, ennek pedig meg is volt az eredménye” – mondta a lapunknak adott interjúban Nyéki Balázs. Az FTC bajnok és kupagyőztes vízilabdacsapatának vezetőedzője emlékeztetett, a Fradi még sosem szerepelt négyes döntőben. „Amikor megnyertük a Bajnokok Ligáját 2019-ben, akkor is a csoport negyedik helyéről jutottunk be egyáltalán a nyolcas döntőbe, a négyes döntőben ott sem lettünk volna – emlékeztetett a tréner. – Most a krémek krémje lesz ott Máltán. Az nyer, aki ebben a három napban mentálisan a legerősebb lesz.”

A magyar labdarúgó-válogatott 1970 után nem jutott ki az 1974-es vb-re sem. A szakma az élvonalhoz való visszazárkózás zálogát az utánpótlás-nevelésben látta. Ezért is jelentett vigaszt, hogy az utánpótlás-válogatott 1974-ben megnyerte az Európa-bajnokságot. Az 1972 és 1974 között megrendezett utánpótlás (ma: U23) Eb a második volt a korosztály történetében. A 21 válogatottat nyolc csoportba osztották, a győztesek jutottak be az egyenes kieséses negyeddöntőbe. A döntőt 1974 májusában az NDK csapatával vívta a magyar együttes. A drezdai vereség (3–2) ellenére a Népstadionban 25 ezer néző gyűlt össze a visszavágóra.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
2 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
2025.09.12. 23:40

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05
Ezek is érdekelhetik