Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2025.07.28. 23:25

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

 

Aranyat akartak – ezüst lett belőle. Elveszítette a döntőt Olaszország ellen férfi kardcsapatunk, háromszoros olimpiai bajnokunk, Szilágyi Áron némi mosollyal az arcán, de még kissé szomorúan-csalódottan adott interjút lapunknak a tbiliszi világbajnokságon. A helyszínről tudósító Kovács Erika a kardcsapat vezetőedzőjével, Nemcsik Zsolttal is beszélt, aki szerint csapatunk taktikai vereséget szenvedett. Nyilvánvalóan még a csalódottság az erősebb, ám Nemcsik azért látja a pozitívumokat is a tbiliszi szereplésben

Az ágynál már csak a csata lesz keményebb. A szingapúri úszó-világbajnokságon első helyen kvalifikálta magát a száz hát döntőjébe Kós Hubert. Ebben a számban eddig nem ért el jelentősebb eredményt a kétszáz olimpiai bajnoka – most új országos csúcsot úszva került a mezőny élére. Immár egyértelmű: megérett arra, hogy a rövidebb távon is a világ legjobbjai között emlegessék. Csurka Gergely helyszíni beszámolója

Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián. Sprintedzés közben elszakadt az elülső keresztszalagja, és ebből a sérüléséből nem épülhet fel hamar: Jászapáti Petra biztosan nem lesz ott Milánóban. Kovács Erika írása

Belák János: Szeretjük a kihívásokat! A magyar öttusa-válogatott sportszakmai vezetője optimistán értékelte a kontinensviadalt, és bizakodva tekint az egy hónap múlva esedékes kaunasi világbajnokság elé is. A szakemberrel Szeleczki Róbert beszélgetett

Norris tanulsága: Piastri ellen kis hibák sem férnek bele. Lando Norrisnak nem sikerült győzelemre váltania spái pole pozícióját, mert csapattársa, Oscar Piastri hidegvérrel használta ki hibáit. A McLaren-pilóták vb-harcában kulcsfontosságú lesz, ki inog meg ritkábban. Zsoldos Barna háttéranyaga

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
11 órája

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
Tegnap, 0:15

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
2026.02.04. 23:45

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2026.02.03. 23:53

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.03. 23:52

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2026.02.03. 23:44

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24
Ezek is érdekelhetik