A tokiói atlétikai vb nem múlta felül a budapestit; Marek Heinz az FTC–Plzenről

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.09.22. 23:35

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

Maradt minden idők legjobb atlétikai világbajnoksága a budapesti – már ami a szervezést illeti. Ezt nyugodtan kijelenthetjük mind a saját, mind a versenyzői tapasztalatok alapján. Tokióban bőven voltak fennakadások, mint amilyen a Molnár Attila négyszázas elődöntője előtti rajtmizéria, vagy a forgalomtól függően a stadiontól 20-30 percre lévő bemelegítőpálya sem könnyítette meg a 193 ország 1992 atlétájának a dolgát. A valaha volt legszínvonalasabb vb-ként viszont – minimum a következő, 2027-es pekingi eseményig – a tokióira fogunk emlékezni. Címlapsztorinkban elemezzük a világversenyt, amelyen 53 ország szerzett érmet, ami új rekord – a régit Budapest és Oszaka (2007) tartotta, holtversenyben 46-46 nemzettel. Húsz ország nyert aranyat, az Egyesült Államoknak nagyjából minden klasszisa – így a teljes ország – erőt mutatott a 16 vb-címmel.

A Ferencvárost 2010 és 2011 között erősítő 30-szoros cseh válogatott Marek Heinzcel a zöld-fehérek csütörtöki, Viktoria Plzen elleni Európa-liga-mérkőzéséről beszélgettünk. Az előző évad második helyezése után a Plzen kilenc fordulót követően negyedik a tabellán, lemaradása hét pont az éllovas Sparta Prahával szemben, de a korábbi támadó szerint az FTC ellenfele nem sínylette meg, hogy a nyáron 7.5 millió euróért eladta Pavel Sulcot.     A manapság játékosügynökként dolgozó 48 éves Heinz szerint „ez is azt mutatja, mennyire megbízható a klubnál a háttérmunka. A csapat rendszere évek óta ugyanaz, Miroslav Koubek vezetőedző és stábja nem forgatja fel a szerkezetet. Ez a stabilitás a csapat egyik fő erénye.” A Viktoria egygólos hátrányt ledolgozva ejtette ki februárban a Ferencvárost az Európa-ligából, megkérdeztük azt is, ezúttal milyen mérkőzésre számít Budapesten.

Egy-egy ezüst- és bronzéremmel, valamint három ötödik helyezéssel zártak birkózóink a Zágrábban vasárnap véget érő világbajnokságon. Bácsi Péter, a Magyar Birkózók Szövetsége szakmai igazgatója szerint „összességében azt hoztuk Zágrábban, amit szerettünk volna”. Vitek Dáriusról azt mondta, hogy ezen a világbajnokságon ő vitte a prímet, meg kell emelnünk előtte a kalapunkat:  „Meccsről meccsre jobban birkózott, kétszer is nagyobb hátrányból fordított, klasszis teljesítményt nyújtott, amelyhez, reméljük, hozzászokhatunk.” Fritsch Róbert karrierje során először szerepelt olimpiai kategóriában, 77 kilóban világbajnokságon, és „csattanós választ adott azoknak, akik abban kételkedtek, neki kell-e itt lennie a vébén”.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
16 órája

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Dupla Tízes: egyenesen Európa-liga-nyolcaddöntőbe jut a Ferencváros?

Európa-liga
2026.01.29. 11:29

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59

Szoboszlaiék Slotért is játszanak; bravúrpont a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.27. 23:52
Ezek is érdekelhetik