Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2025.10.04. 23:55

A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

Lassan indult, de az első félidő végétől a lefújásig kiváló iramú játékot hozott a Chelsea–Liverpool rangadó, amelyet a londoniak Estevao 96. percben szerzett góljával megnyertek. Szoboszlai Dominik az első félidőben középpályásként, a másodikban jobbhátvédként futballozott, Kerkez Milost lecserélték, a „vörösök” sorozatban a harmadik tétmeccsüket veszítették el. Részletes beszámoló, reakciók, sajtóvisszhangok a vasárnapi Nemzeti Sportban.

A labdarúgó NB I 9. fordulójának szombati játéknapján, bombagól után különös 11-est követően döntetlennel zárult a Debrecen és az ETO mérkőzése. A Puskás Akadémia–Újpest összecsapáson sem bírtak egymással a felek, a Nyíregyháza pedig legyőzte a Zalaegerszeget, ezzel elmozdult a kieső helyről.

A Győr fölényes győzelemmel őrzi hibátlan mérlegét. A címvédő ETO KC negyedik csoportmeccsét is megnyerte a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a Debrecen viszont hazai pályán csak megszorítani tudta az esélyesebb dán Esbjerget.

Varázslatos körök után Russell-pole Szingapúrban. Hatalmas meglepetéssel zárult a Szingapúri Nagydíj időmérője, mert míg mindenki a McLaren-pilóták és Max Verstappen csatáját várta a pole pozícióért, George Russell szinte a semmiből mindenkit legyőzött. Zsoldos Barna összefoglalója.

„Az az álmom, hogy mindkét számban indulhassak az olimpián”. Csütörtökön érkezett haza Pétervári-Molnár Bendegúz a sanghaji evezős-világbajnokságról, de nem sokat pihenhet, mert a jövő héten, a beach sprint Európa-bajnokságon lesz érdekelt a törökországi Manavgatban. A sportolóval Karádi Zoltán beszélgetett.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
7 órája

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
Tegnap, 0:15

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
2026.02.04. 23:45

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2026.02.03. 23:53

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.03. 23:52

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2026.02.03. 23:44

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24
Ezek is érdekelhetik