Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

S. T. J.S. T. J.
2026.08.15. 23:55

A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

 

A Puskás Akadémia elleni bajnoki mérkőzés előtt klubjánál látogattuk meg Szalai Józsefet, az eddigi három fordulóban összesen négy gólt szerző, 23 esztendős paksi futballistát. Kecskeméten eleinte a szélsőt látták benne, amikor az U15 körül hirtelen nagyon megnőtt, és szétesett a mozgása, amit aztán újra össze kellett rakni, feltolták centerbe. Merthogy jó magas. Ő meg egyre inkább megfelelt. Tizennyolc éves korában ki is szúrta a Vasas, és néhány nap próbajátékot követően leigazolta. Az elmúlt egy évben aztán berúgta az ajtót. Már az előző idényben berámolt 13 gólt az NB II-es Mezőkövesdben, egy szinttel feljebb lépve pedig még prímábban kezdett. „Kiváló a mezőnybeli fejjátéka, tízből nyolc labdát elfejel, a kapu előtt kell még hatékonyabbnak lennie, ott egyelőre nem egy Varga Barnabás. Lábbal viszont nagyon jó a befejezéseknél is” – mondta róla edzője, Bognár György.

Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről, legalábbis a pályázat nyertesével. A jelenleg a másodosztályban szereplő futballcsapat iránt érdeklődő társaság késésben van, olyannyira, hogy Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szerint fel kell készülniük a pályázat másodikjára, a londoni székhelyű Racing City Group Ltd-re, hogy a Videoton stabilan biztos háttérre leljen. Csakhogy az említett cég pályázati ajánlata 532.5 millió forint, tehát 242.5 millióval kevesebb, mint a győztesé. Kalandorok kíméljenek! – állt a múlt század első felének házassági hirdetéseiben, a párkeresők így igyekeztek elkerülni a hozományra ácsingózó érdeklődőket. Nos, ezt ajánlanám a Vidi felelős vezetőinek is, mert rálesve a Racing Cityre, akadnak nyugtalanító tények.

Betegségek miatt tavasszal nem kezdte jól a Grand Slam-szezont a 2028-as olimpiára készülő vitorlázónk, Vadnai Jonatán – akiről ráadásul menet közben az is kiderült, hogy asztmája van –, de remekül zárta, a Los Angeles-i viadalon negyedik lett, a most következő dublini világbajnokságon pedig a dobogót célozza meg. Olimpiai és világbajnoki negyedik, Európa-bajnoki ezüstérmes vitorlázó lapunknak azt mondta, a Los Angeles-i verseny azért is volt jó, mert jobban megismerték a helyi viszonyokat, a pályát, a szelet, gyakorolhatták élesben az új GPS-alapú – Vadnai szerint az eddiginél igazságosabb – rajtolást és a versenyformátumot, amit ezentúl a világbajnokságon és az olimpián is alkalmaznak majd.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
1 órája

Kvasina hosszabbításban szerzett góljával nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
5 órája

Ljujics pazar gólt lőtt, Szappanos büntetőt védett, döntetlen lett az Újpest–MTK

Labdarúgó NB I
6 órája

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
11 órája

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
12 órája

Örülhet az edző, ha élvezik a játékot a fiatalok

Labdarúgó NB I
13 órája

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
17 órája