Ralf Rangnick távozik a Schalkétól

2005.12.09. 15:27
Címkék
Ralf Rangnick, a Schalke vezetőedzője egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a 2006 nyarán lejáró szerződését. A szakember a klubnál lévő hatalmi harcokkal indokolta döntését.
Itt még látszólag jó a viszony Rudi Assauer és Ralf Rangnick között
Itt még látszólag jó a viszony Rudi Assauer és Ralf Rangnick között
Itt még látszólag jó a viszony Rudi Assauer és Ralf Rangnick között
Itt még látszólag jó a viszony Rudi Assauer és Ralf Rangnick között


Rangnick egy sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy mivel jövő nyáron lejár a szerződése a Schalke 04 együttesénél, és azt nem óhajtja meghosszabbítani, ezért távozik a csapattól.

"Gelsenkirchenben hatalmi harcok közepén vagyok, s ebből elegem van" – indokolta elhatározását a szakember.

Az együttes menedzsere, Rudi Assauer meglepetését fejezte ki Rangnick döntése miatt, szerinte a klubnál mindenkit váratlanul ért ez a bejelentés. Assauer hozzátette, hogy hiába próbálták meg rábeszélni a folytatásra az edzőt, az kitartott álláspontja mellett. A zuhanyhíradó szerint egyébként éppen Assauer volt az, akivel Rangnicknak nem volt felhőtlen a viszonya.

Rangnick 2004 szeptemberében vette át a vesztfáliai együttest Jupp Heynckestől, akivel nagyon gyenge rajtot vettek. A 47 éves szakember a szezon végén mind a kupában, mind a bajnokságban a második helyen végzett csapatával.

A Schalke most sem szerepel rosszul, a negyedik helyet foglalja el a tabellán, igaz, tíz pont hátrányban van az éllovas Bayern Münchennel szemben. A Bajnokok Ligájából ellenben kiestek, hiszen csoportjukban csak a harmadik helyen végeztek, s ez csak az UEFA-kupára volt elég. A szakember eddig 43-szor ült a gelsenkircheniek kispadján, s 25 győzelem és tíz döntetlen mellett mindössze nyolcszor kapott ki. Ez a statisztika a Mainz elleni, hétvégi találkozón csak javulhat...
Legfrissebb hírek

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
12 perce

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
27 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
44 perce

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
56 perce

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
1 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
1 órája

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
1 órája