Jürgen Röber lesz a Dortmund új edzője

2006.12.19. 11:39
Címkék
Bár hivatalosan csak később jelentik be, német sajtóinformációk szerint Jürgen Röber lett a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A szakember a tegnap menesztett Bert van Marwijkot váltja a kispadon.
Jürgen Röber
Jürgen Röber
Jürgen Röber
Jürgen Röber

A Dortmund labdarúgócsapatának vezetői eredetileg az egykori sikeredzőt, Ottmar Hitzfeldet szerették volna megnyerni a kispadra. Az 57 éves szakember – aki 1991 és 1997 között irányította a Borussiát, két bajnoki címet, Bajnokok Ligáját nyerve velük – azonban nem vállalta a csapat irányítását.

Közben viszont Dortmundban elküldték Bert van Marwijkot, a holland edzőt, akinek munkájával elégedetlenek voltak a Ruhr-vidéken. A Feyenoordtól érkezett szakember és a klub egyébként néhány héttel korábban bejelentette, hogy nyártól elválnak útjaik, nem hosszabbítanak szerződést. A válás végül hamarabb eljött…

A dortmundi vezetők nem tétlenkedtek, hamar megtalálták az utódját: Jürgen Röber foglalja el van Marwijk helyét.

A játékosként a Werder Bremenben, a Bayern Münchenben és a Bayer Leverkusenben is megforduló Röber május 11. óta volt munka nélkül, ekkor bocsátották el a Partizan Belgrádtól a gyengébb eredmények miatt. A német élvonalban a Stuttgart, a Hertha, valamint a Wolfsburg gárdáját irányította.

Röber a szezon végéig kapott megbízást a vezetőktől, a nyáron várhatóan Thomas von Heesen, a Bielefeld mestere érkezik a Borussia kispadjára.
Legfrissebb hírek

Takács Boglárka a 8. lett 200 méteren az atlétikai Eb-n

Atlétika
3 perce

Klekner Hanga 7. lett az Eb-n, rúdugrásban

Atlétika
25 perce

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
29 perce

„Hihetetlen a pali!” – Bamidele Yusuf Kristoffer Zachariassenről

Európa-liga
31 perce

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
36 perce

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
53 perce

Urbán Zita a 15. helyen végzett 3000 méter akadályon az atlétikai Eb-n

Atlétika
1 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
1 órája