Hargreaves rövidesen játékra jelentkezik

2007.01.17. 12:19
Owen Hargreaves hétfő óta részt vesz a Bayern München labdarúgócsapatának edzésein, s egy-két hét múlva már pályára is léphet, igaz egyelőre csak egy félidőt „vállalna”. Az angol válogatott középpályás tavaly szeptemberben szenvedett lábtörést, utoljára az Arminia Bielefeld elleni bajnokin szerepelt.
Owen Hargreaves hamarosan már pályára léphet
Owen Hargreaves hamarosan már pályára léphet
Owen Hargreaves hamarosan már pályára léphet
Owen Hargreaves hamarosan már pályára léphet

„Napról-napra fokozom az edzésadagot, egyre erősebbnek érzem magam. Még egy-két hét, s játékra jelentkezem” – mondta Hargreaves a BBC-nek.

Életkép az edzésről
Életkép az edzésről
A Manchester Uniteddel „kacérkodó” középpályás felépülése egyébként a vártnál sokkal hosszabb ideig tartott, eleinte még „csak” hat hetes kényszerszünetet jósoltak az orvosok, ebből végül négy hónap lett. Most már együtt készül társaival a január 26-án újrainduló Bundesligára, s egyelőre maga sem tudja, hogy melyik bajnokin léphet ismét pályára.

„Nem tűztem ki időpontot, most az a legfontosabb, hogy folyamatosan együtt készülhetek társaimmal. Arra is figyelnem kell, hogy ne kapjak komolyabb rúgást, s azt sem titkolom, hogy egy kis időnek el kell telnie, hogy felvegyem a játék ritmusát. Jó érzéssel tölt el, hogy ismét edzhetek, s futballcsukát húzhatok, s örülök annak, hogy négy hónap ismét együtt lehetek társaimmal. Nagyban különbözik az önálló és a csapattal elvégzett edzések hangulata” – tette hozzá a kiváló labdarúgó.

A BBC természetesen nem mulasztotta a Manchester Unitedet érintő kérdést, de Owen Hargreaves ezúttal nem tért ki a témára, „csak” saját egészségével foglalkozik.
Legfrissebb hírek

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Tóth Alexék tíz gólt szerezve nyerték meg a felkészülési mérkőzésüket

Légiósok
2026.08.04. 19:47

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Matthäus szerint Olise marad a Bayern Münchenben

Német labdarúgás
2026.07.18. 12:39

Olise a Real Madridban akar játszani

Foci vb 2026
2026.07.16. 13:36