A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

A német élvonalban a Bayer Leverkusen az utolsó napokban igencsak megerősödött a Guéla Doué, Moussa Diaby kettőssel, igaz, az egyéb költségek nélkül is 60 milliót fizettek értük. Az utolsó pillanatban tettek egy vételi kötelezettséggel járó kölcsönajánlatot a Celta Vigónak Ilaix Moribáért, de kosarat kaptak, miként a Barcelonától Marc Casadó-ügyben; az Aston Villa és a Newcastle United meg náluk hiába jelentkezett Christian Kofanéért, marad a fiatal csatár.
Jadon Sancho nem tért vissza Dortmundba, Jannisz Konsztanteliasz sérülése is egyik oka lehetett volna ennek. A nagy fogás a Borussiánál így Ethan Nwaneri megszerzése, igaz, a kölcsönvétel a hírek szerint nem tartalmaz vételi opciót. A Newcastle United felajánlotta Nick Woltemadét jutányos áron, és fizetett volna még pármillió eurót is, ha megkapja cserébe Felix Nmechát, de a németek nem éltek az ajánlattal, miként nem engedték el a Southamptonhoz Luca Reggianit, a Trabzonsporhoz pedig Fábio Silvát. Bizony, bármikor közbejöhet egy súlyos sérülés… vagy több, mert per pillanat a BVB-nél Nico Schlotterbeck, Rami Benszebaini, Emre Can, Mussa Kaba, Enzo dos Santos, Konsztanteliasz és Justin Lerma is maródi.
Élt ellenben a Bayern München a lehetőséggel, és elküldte erősödni az Augsburghoz Arijon Ibrahimovicot, a szélső vételi opciója a Sky Sport szerint nyolcmillió euró. A bajorok háza táján a nyár utolsó napjaiban a legfontosabb átigazolási esemény talán az volt, hogy a sportigazgató Max Eberllel és a vezérigazgató Jan-Christian Dreesennel is hosszabbítottak, jól együttműködtek a két nagy öreggel, Uli Hoenessszel és Karl-Heinz Rummeniggével, ezért szavazott nekik bizalmat a felügyelőbizottság – ahol dominál az Uli Hoeness, Karl-Heinz Rummenigge páros.
Nem aprózta el a Hamburg, az Eintracht Franfurt inkább leépített, az 1. FC Köln nagyot húzott a Mikey Moore (Tottenham), Borna Sosa (Crystal Palace) kettőssel; a végére több német csapat vigyázó szemét Anglia felé vetette, onnan igazolt új csatárt a Lipcse és a Schalke, onnan szerzett védőt az Augsburg.
Összesen körülbelül 950 millió eurót költöttek vásárlásra a német klubok, a pluszköltségekkel együtt, 823 millióért adtak el játékosokat – a német takarékosság diadala. Kérdés, mit ér ez az európai színtereken?

A NÉMET BUNDESLIGA ÁTIGAZOLÁSAI, 2026 NYARA
FC AUGSBURG
ÉRKEZETT: Rodrigo Ribeiro (Sporting CP II, kv., 5 000 000 euró), Sima Suso (Fortuna Düsseldorf, 1 600 000 euró), Michael Gregoritsch (Bröndby, kölcsön után végleg, 700 000 euró), Calvin Brackelmann (Paderborn, ingyen), Hennes Behrens (Hoffenheim, 3 500 000 euró), Szol Jung Vu (Crvena zvezda, 3 750 000)
Kölcsönbe: Juma Bah (Manchester City, 100 000), Arijon Ibrahimovic (Bayern München, 500 000)
Kölcsönből vissza: Nathanaël Mbuku (Montpellier), Henri Koudossou (Nürnberg), Steve Mounié (Alanyaspor), Yusuf Kabadayi (Gaziantep), Marcel Lubik (Górnik Zabrze), Eliasz Szaad (Hannover)
TÁVOZOTT: Cédric Zesiger (Young Boys, 3 500 000), Henri Koudossou (Arminia Bielefeld, 500 000), David Colina (Zaglebie Lubin, 400 000), Maximilian Bauer (Arminia Bielefeld, kv., 350 000), Elvis Rexhbecaj (Wolfsburg, ingyen), Dimitrisz Jannulisz (PAOK, 4 250 000), Mads Pedersen (Hertha, 150 000), Keven Schlotterbeck (Southampton, 3 850 000), Mads Pedersen (Hertha, 150 000)
Kölcsönbe: Marcel Lubik (Wisla Kraków), Eliasz Szaad (Nashville, 250 000), Yusuf Kabadayi (HNK Rijeka), Kyliane Dong (Bolton, 300 000), Aiman Dardari (Essen, 100 000), Nathanaël Mbuku (St. Truiden)
Kölcsönből vissza: Iszmael Garbi (Braga), Arthur Chaves (Hoffenheim)
BAYER 04 LEVERKUSEN
ÉRKEZETT: Afonso Moreira (Lyon, 29 500 000), Kennet Eichhorn (Hertha, 9 000 000), Kerim Alajbegovic (RB Salzburg, 8 000 000), Aleksza Damjanovics (Crvena zvezda, 5 000 000), Ndjicoura Bomba (CS Bamako, 1 500 000), Luca Erlein (Hoffenheim, 2 000 000), Miguel Gutiérrez (Napoli, 26 000 000), Facundo Medina (Marseille, 23 000 000), Guéla Doué (Strasbourg, 30 000 000), Moussa Diaby (Al-Ittihad, 30 000 000)
Kölcsönből vissza: Alejo Sarco (Borussia Mönchengladbach), Jeanuël Belocian (Wolfsburg), Noah Mbamba (Dender), Victor Boniface (Werder Bremen), Farid Alfa-Ruprecht (Bochum), Abdoulaye Faye (Lorient), Francis Onyeka (Bochum)
TÁVOZOTT: Piero Hincapié (Arsenal, kölcsön után végleg, 40 000 000), Alejandro Grimaldo (Atlético Madrid, 15 000 000), Matej Kovar (PSV, kv., 5 000 000), Alejo Sarco (Gijón, 800 000), Kerim Alajbegovic (Juventus, 32 000 000), Exequiel Palacios (Ipswich Town, 22 500 000)
Kölcsönbe: Issa Traoré (Trencsén), Francis Onyeka (Elversberg, 750 000), Luca Erlein (Energie Cottbus), Abdoulaye Faye (Celta Vigo, 300 000), Noah Mbamba (Lorient, 500 000), Farid Alfa-Ruprecht (Hertha), Ernest Poku (Besiktas, 3 000 000), Axel Tape (Levante), Arthur (Werder Bremen), Jeanuël Belocian (Santander)
Kölcsönből vissza: Jonas Omlin (Borussia Mönchengladbach)
FC BAYERN MÜNCHEN
ÉRKEZETT: Nathaniel Brown (Eintracht Frankfurt, 50 000 000 euró), Iszmael Szaibari (PSV, 50 000 000 euró), Noel Aseko (Hannover, 3 450 000), Bara Sapoko Ndiaye (Gambinos Stars, 3 500 000)
Kölcsönből vissza: Alexander Nübel (VfB Stuttgart), Bryan Zaragoza (Roma), Sacha Boey (Galatasaray), Joao Palhinha (Tottenham), Lovro Zvonarek (Grasshoppers), Maurice Krattenmacher (Hertha), Arijon Ibrahimovic (Heidenheim), Armindo Sieb (Mainz)
TÁVOZOTT: Daniel Perec (Southampton, kölcsön után végleg, 8 000 000), Alexander Nübel (Besiktas, 6 250 000), Jonah Kusi-Asare (Fulham), kölcsön után végleg, 6 000 000), Noel Aseko (Hannover, kv., 1 000 000), Maurice Krattenmacher (Elversberg, 2 000 000), Leon Goretzka (Aston Villa, i.), Raphaël Guerreiro (szerződése lejárt), Noël Aséko (Eintracht Frankfurt, 12 000 000), Lovro Zvonarek (Estrela Amadora, 1 500 000), Armindo Sieb (Los Angeles FC, 500 000), Joao Palhinha (Benfica, 14 000 000)
Kölcsönbe: Felipe Chávez (Magdeburg), Bryan Zaragoza (Espanyol), Arijon Ibrahimovic (Augsburg, 500 000)
Kölcsönből vissza: Bara Sapoko Ndiaye (Gambinos), Nicolas Jackson (Chelsea)
BORUSSIA DORTMUND
ÉRKEZETT: Joane Gadou (RB Salzburg, 19 500 000), Kaua Prates (Cruzeiro, 7 000 000), Justin Lerma (Independiente del Valle, 4 000 000), Samuele Inácio (Dortmund II), Konsztantinosz Karecasz (Genk, 30 000 000), Kaua Prates (Cruzeiro, 7 000 000), Joey Veerman (PSV, 22 000 000), Jannisz Konsztanteliasz (PAOK, 26 000 000)
Kölcsönbe: Ethan Nwaneri (Arsenal)
Kölcsönből vissza: Kjell Wätjen (Bochum), Diant Ramaj (Heidenheim), Cole Campbell (Hoffenheim), Julien Duranville (FC Basel)
TÁVOZOTT: Cole Campbell (Elversberg, 6 000 000), Julien Duranville (Lyon, 5 000 000), Kjell Wätjen (Midtjylland, 2 500 000), Niklas Süle (Tiefenbach, i.), Salih Özcan (Besiktas, i.), Julian Brandt (Ajax, i.), Karim Adeyemi (Barcelona, 22 000 000)
Kölcsönbe: Yan Couto (Como, 3 000 000), Almugera Kabar (NEC), Diant Ramaj (Köbenhavn)
BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH
ÉRKEZETT: Isac Lidberg (Darmstadt, 3 500 000), David Herold (Karlsruhe, 3 500 000), Jan Leszczynski (Legia Warszawa, 3 000 000), Hugo Bolin (Malmö, kv., 2 000 000), Uno Zento (Simizu, 500 000), Enzo Leopold (Hannover, i.), Juhim Konoplja (Sahtar, i.), Itakura Ko (Ajax, 3 500 000)
Kölcsönbe: Hasioka Daiki (Slavia Praha), Nicolas Kühn (Como)
Kölcsönből vissza: Jonas Omlin (Bayer Leverkusen), Tomas Cvancara (Celtic)
TÁVOZOTT: Rocco Reitz (RB Leipzig, 20 000 000), Fukuda Sio (Karlsruhe, kv., 700 000), Jonas Omlin (Basel, i.), Marvin Friedrich (Union Berlin, i.), Grant-Leon Ranos (Tenerife, 300 000), Giovanni Reyna (Strasbourg, 3 000 000), Nathan Ngoumou (Nice, i.), Nico Elvedi (Leeds United, 8 000 000), Noah Pesch (Essen, 150 000)
Kölcsönből vissza: Haris Tabakovic (Hoffenheim), Takai Kota (Tottenham), Yannik Engelhardt (Como), Alejo Sarco (Bayer Leverkusen)
Kölcsönbe: Tiago Pereira Cardoso (La Louviere, 50 000), Niklas Swider (Viktoria Köln, 50 000), Tomas Cvancara (Hrádec Králove)
EINTRACHT FRANKFURT
ÉRKEZETT: Malik Pimpong (Midtjylland U19, 3 500 000), Noel Futkeu (Greuther Fürth, 1 300 000), Otávio (Estrela Amadora, 4 500 000), Noël Aséko (Bayern München, 12 000 000), Raphael Onyedika (FC Bruges, 9 000 000), Lilian Brassier (Rennes, 9 200 000)
Kölcsönbe: Noah Atubolu (Mainz, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Simon Simoni (Kaiserslautern), Junior Dina Ebimbe (Brest), Niels Nkounkou (Torino), Hrvoje Smolcic (Kocaelispor), Elye Wahi (Nice)
TÁVOZOTT: Nathaniel Brown (Bayern München, 50 000 000), Rasmus Nissen Kristensen (Midtjylland, 6 000 000), Hrvoje Smolcic (Corum, 1 200 000), Mahmoud Dahoud (szl.), Aurele Amenda (Coventry City, 18 000 000), Junior Dina Ebimbe (Schalke, 800 000), Michy Batshuayi (Abha, i.), Elljesz Szkiri (1. FC Köln, 1 000 000), Michael Zetterer (Leeds United, 5 000 000), Simon Simoni (Luzern, 250 000),
Kölcsönbe: Noel Futkeu (Elversberg, 1 000 000), Elye Wahi (Nice), Arthur Theate (Bologna, 1 000 000), Jean-Mattéo Bahoya (Leeds United, 2 000 000), Hugo Larsson (Fulham), Niels Nkounkou (Nice)
Kölcsönből vissza: Arnaud Kalimuendo (Nottingham)
SV 07 ELVERSBERG
ÉRKEZETT: Cole Campbell (Borussia Dortmund, 6 000 000), Lukasz Poreba (Hamburg, kv., 1 600 000), Maurice Krattenmacher (Bayern München, 2 000 000), Luca Sirch (Kaiserslautern, i.)
Kölcsönbe: Francis Onyeka (Bayer Leverkusen, 750 000), Noah Darvich (VfB Stuttgart, 750 000), Noel Futkeu (Eintracht Frankfurt, 1 000 000)
TÁVOZOTT:
Kölcsönből vissza: Bambasé Conté (Hoffenheim), Jarzinho Malanga (VfB Stuttgart II), Immanuel Pherai (Hamburg)
SC FREIBURG
ÉRKEZETT: Mio Backhaus (Werder Bremen, 12 000 000), Goto Keiszuke (Anderlecht, 10 000 000), Jamamoto Rihito (St. Truiden, 7 000 000), Yannik Engelhardt (Como, 7 000 000), Luej Ben Farhat (Karlsruhe, 7 500 000)
Kölcsönből vissza: Berkay Yilmaz (Nürnberg), Junior Adamu (Celtic), Eren Dinkci (Heidenheim), Noah Weisshaupt (Hannover), Florent Muslija (Fortuna Düsseldorf)
TÁVOZOTT: Merlin Röhl (Everton, kv., 25 000 000), Robert Wagner (Dynamo Dresden, kv., 850 000), Junior Adamu (Schalke, 800 000), Noah Weisshaupt (Darmstadt, 500 000), Maximilian Philipp (szl.), Johan Manzambi (Aston Villa, 60 000 000)
Kölcsönbe: Eren Dinkci (Werder Bremen, 400 000), Noah Atubolu (Eintracht Frankfurt, 1 000 000), Luej Ben Farhat (Karlsruhe)
HAMBURGER SV
ÉRKEZETT: Albert Grönbaek (Rennes, kv., 4 700 000), Kofi Amoako (Dynamo Dresden, 1 800 000), Martin Adeline (Troyes, 4 000 000), Bilal Nadir (Marseille, i.), Patson Daka (Leicester City, i.), Terem Moffi (Nice, 2 000 000), Fábio Vieira (Arsenal, kv., 9 000 000), Zakaria el-Uahdi (Genk, 8 000 000)
Kölcsönbe: Sebastiaan Bornauw (Leeds United, 1 000 000), David Möller Wolfe (Wolverhampton, 600 000)
Kölcsönből vissza: Aboubaka Soumahoro (St.-Étienne), Immanuel Pherai (Elversberg), Emir Szahiti (Maccabi Tel Aviv)
TÁVOZOTT: Robert Glatzel (Wolfsburg, 1 700 000), Lukasz Poreba (Elversberg, kv., 1 600 000), Ransford Königsdörffer (Mainz, i.), William Mikelbrencis (Darmstadt, i.), Fábio Baldé (Strasbourg, 7 000 000), Jean-Luc Dompé (Konyaspor, i.), Emir Sahiti (Hannover, i.)
Kölcsönbe: Aboubaka Soumahoro (Mallorca), Daniel Elfadli (LASK), Rayan Philippe (Paderborn)
Kölcsönből vissza: Philip Otele (Basel), Damion Downs (Southampton), Luka Vuskovic (Tottenham), Giorgi Gocsoleisvili (Sahtar)
TSG 1899 HOFFENHEIM
ÉRKEZETT: Nathan De Cat (Anderlecht, 18 500 000), Mats Rots (Twente, 12 000 000), Cajetan Lenz (Bochum, 10 000 000), Patrick Wimmer (Wolfsburg, 10 000 000), Alessandro Vogt (St. Gallen, 2 700 000), Sean Dulic (1860 München, i.), Adam Daghim (RB Salzburg, 13 000 000), Luca Erlein (Hoffenheim II)
Kölcsönből vissza: Bambasé Conté (Elversberg), Dennis Geiger (Aberdeen), Arthur Chaves (Augsburg), Umut Tohumcu (Holstein Kiel), Hennes Behrens (Heidenheim), Gift Orban (Hellas Verona), Erencan Yardimci (Eintracht Braunschweig), Haris Tabakovic (Borussia Mönchengladbach), Nahuel Noll (Hannover)
TÁVOZOTT: Bazoumana Touré (Newcastle United, 50 000 000), Haris Tabakovic (RB Salzburg, 5 000 000), Stanley Nsoki (Union Berlin, kv., 1 500 000), Luka Duric (Paderborn, 250 000), Szalai Attila (Pogon Pogon Szczezin, kv., i.), Grischa Prömel (VfB Stuttgart, i.), Kevin Akpoguma (Frosinone, i.), Hennes Behrens (Augsburg, 3 500 000), Muhammed Damar (Wolfsburg, 5 500 000), Dennis Geiger (NEC, i.), Luca Erlein (Leverkusen, 2 000 000)
Kölcsönbe: Nahuel Noll (Paderborn, 500 000), Gift Orban (Amed, 1 000 000), Yannick Eduardo (Den Haag), Erencan Yardimci (Kaiserslautern, 500 000), Deniz Zeitler (Paderborn, 750 000), Umut Tohumcu (RB Salzburg, 500 000), Kelven Frees (Kaiserslautern, 200 000), Alessandro Vogt (Heidenheim, 250 000)
Kölcsönből vissza: Cole Campbell (Dortmund Deutschland)
1. FC KÖLN
ÉRKEZETT: Jahmai Simpson-Pusey (Manchester City U21, kv., 6 000 000), Jakub Kaminski (Wolfsburg, kv., 5 500 000), Luka Locsosvili (Nürnberg, 4 900 000), Tom Krauss (Mainz, kv., 3 500 000), Gideon Mensah (Auxerre, i.), Paul Okon-Engstler (Sydney FC, 1 750 000), Reigan Heskey (Manchester City U21, 2 000 000), Elljesz Szkiri (Eintracht Frankfurt, 1 000 000)
Kölcsönbe: Thijs Dallinga (Bologna, 1 000 000), Mikey Moore (Tottenham), Borna Sosa (Crystal Palace)
Kölcsönből vissza: Jusuf Gazibegovic (Sturm Graz), Julian Pauli (Dynamo Dresden)
TÁVOZOTT: Jakub Kaminski (Benfica, 17 000 000), Rasmus Carstensen (Aarhus, kv., 1 000 000), Denis Huseinbasic (Braga, i.), Eric Martel (Mainz, i.), Florian Kainz (visszavonult)
Kölcsönbe: Fynn Schenten (Roda), Jusuf Gazibegovic (Widzew Lódz), Youssoupha Niang (St. Pauli), Julian Pauli (Odense)
Kölcsönből vissza: Felipe Chávez (Bayern München II), Cenk Özkacar (Valencia), Kristoffer Lund (Palermo)
RB LEIPZIG
ÉRKEZETT: Rocco Reitz (Mönchengladbach, 20 000 000), Jamamoto Ota (Kasiva Reysol, 500 000), Maxime Esteve (Burnley, 25 000 000), Örjan Nyland (Sevilla, i.), Marc Guiu (Chelsea, 15 000 000)
Kölcsönbe: Christopher Nkunku (Milan, 3 000 000), Neil el-Ajnaui (Roma, 4 000 000)
Kölcsönből vissza: Abdoul Koné (Reims), Lutsharel Geertruida (Sunderland), Eljif Elmasz (Napoli), Arthur Vermeeren (Olympique Marseille)
TÁVOZOTT: Lois Openda (Juventus, kölcsön után végleg, 42 750 000), Xaver Schlager (Nottingham, i.), Gulácsi Péter (Villarreal, 1 500 000), Yan Diomandé (Real Madrid, 125 000 000), Dele Thomas (NEC, 1 000 000)
Kölcsönbe: Jamamoto Ota (RB Omija), Eljif Elmasz (Atalanta, 2 000 000), Lutsharel Geertruida (PSV, 1 500 000), Conrad Harder (Strasbourg), El Chadaille Bitshiabu (Galatasaray)
Kölcsönből vissza: Koszta Nedeljkovics (Aston Villa), Brajan Gruda (Brighton)
1. FSV MAINZ 05
ÉRKEZETT: Fabio Gruber (Nürnberg, 3 500 000), Kavaszaki Szota (Kiotó Szanga, kv., 1 000 000), Sheraldo Becker (Osasuna, kv., 500 000), Ransford Königsdörffer (Hamburg, i.), Eric Martel (1. FC Köln, i.), Alexander Schwolow (Heart), Stefan Posch (Como, 4 000 000)
Kölcsönből vissza: Hong Hjun Szok (Gent), Ben Bobzien (Dynamo Dresden), Marco Richter (Darmstadt)
TÁVOZOTT: Nikolas Veratschnig (RB Salzburg, 3 500 000), Tom Krauss (1. FC Köln, kv., 3 500 000), Arnaud Nordin (Rennes, kv., 2 200 000), Ben Bobzien (Dynamo Dresden, 1 000 000), Marco Richter (szerződését felbontották), Andreas Hanche-Olsen (Chicago Fire, 1 750 000)
Kölcsönbe: Nelson Weiper (Sturm Graz), William Böving (Nürnberg), Lasse Riess (Fortuna Düsseldorf, 50 000), Hong Hjun Szok (Midtjylland)
Kölcsönből vissza: Armindo Sieb (Bayern München)
SC PADERBORN 07
ÉRKEZETT: Oliver Batista Meier (Preussen Münster, 400 000), Luka Duric (Hoffenheim, 250 000), Jano ter Horst (Preussen Münster, 200 000), Gabriel Vidovic (Dinamo Zagreb, 3 000 000), Marvin Pieringer (Heidenheim, 3 000 000)
Kölcsönbe: Nahuel Noll (Hoffenheim, 500 000), Laurin Ulrich (VfB Stuttgart, 600 000), Deniz Zeitler (Hoffenheim, 750 000), Rayan Philippe (Hamburg)
TÁVOZOTT: Calvin Brackelmann (Augsburg, i.), Filip Bilbija (Derby County, i.), Mika Baur (Celtic, 6 300 000), Nick Bätzner (Essen, 125 000)
Kölcsönbe: Marco Wörner (Jahn Regensburg), Kennedy Okpala (Dynamo Dresden)
Kölcsönből vissza: Dennis Seimen (VfB Stuttgart)
FC SCHALKE 04
ÉRKEZETT: Tanaka Szatosi (Fortuna Düsseldorf, 1 000 000), Junior Adamu (Freiburg, 800 000), Mika Wallentowitz (Schalke U19), Kevin Müller (Heideheim, kv., 50 000), Maximilian Wöber (Leeds United, i.), Junior Dina Ebimbe (Eintracht Frankfurt, 800 000)
Kölcsönbe: Robin Gosens (Fiorentina), Hvang Hi Csan (Wolverhampton)
TÁVOZOTT: Ilyes Hamache (Cambuur, 200 000), Max Grüger (Schalke II)
Kölcsönbe: Mika Wallentowitz (Greuther Fürth), Christian Gomis (Tenerife)
Kölcsönből vissza: Moussa Ndiaye (Anderlecht)
VFB STUTTGART
ÉRKEZETT: Bilal El-Hannussz (Leicester City, kv., 15 000 000), Tim van der Leij (Waalwijk, 1 200 000), Grischa Prömel (Hoffenheim, i.), Laurin Ulrich (VfB Stuttgart II), Leo Sauer (Feyenoord, 12 500 000), Dzenan Pejcsinovics (Wolfsburg, 25 000 000), Jarzinho Malanga (VfB Stuttgart II)
Kölcsönből vissza: Dennis Seimen (Paderborn), Jovan Milosevic (Werder Bremen), Leonidasz Stergiu (Heidenheim)
TÁVOZOTT: Pascal Stenzel (szl.), Jovan Milosevics (Braga, 8 000 000), Chema Andrés (Brighton, 22 000 000), Lazar Jovanovics (Udinese, 6 500 000)
Kölcsönbe: Florian Hellstern (Greuther Fürth, 50 000), Noah Darvich (Elversberg, 750 000), Laurin Ulrich (Paderborn, 600 000), Mirza Catovic (Barcelona B)
Kölcsönből vissza: Alexander Nübel (Bayern München)
1. FC UNION BERLIN
ÉRKEZETT: Stanley Nsoki (Hoffenheim, kv., 1 500 000), Zeno Van Den Bosch (Antwerpen, i.), Marvin Friedrich (Borussia Mönchengladbach, i.), Linus Güther (Union Berlin U19), Michel Aebischer (Pisa, 3 500 000), Felix Uduokhai (Besiktas, 1 500 000), Kastriot Imeri (Young Boys, 2 500 000)
Kölcsönbe: Emmanuel Latte Lath (Atlanta United)
Kölcsönből vissza: Marin Ljubicic (Fortuna Düsseldorf), László Bénes (Kayserispor), Chris Bedia (Young Boys)
TÁVOZOTT: László Bénes (Gent, 1 100 000), Alex Král (Köbenhavn, i.), Diogo Leite (szl.), Danilho Doekhi (Lazio, i.), Chris Bedia (Al-Naszr Dubaj, 700 000), David Preu (VfB Stuttgart II, 100 000), Ilyas Ansah (Hull City, 17 000 000)
SV WERDER BREMEN
ÉRKEZETT: Oskar Wójcik (Cracovia, 3 000 000), Karl Hein (Arsenal, kv., 3 000 000), Alexander Schlager (RB Salzburg, i.), Cedric Itten (Düsseldorf Deutschland, i.), Chuki (Valladolid, i.), Kenny Quetant (Le Havre, i.), Dariusz Stalmach (Magdeburg, 700 000), Ludovit Reis (FC Bruges, i.)
Kölcsönbe: Niclas Füllkrug (West Ham), Eren Dinkci (Freiburg, 400 000), Youri Regeer (Ajax, 200 000), Arthur (Leverkusen), Moussa Ndiaye (Anderlecht)
Kölcsönből vissza: Skelly Alvero (Amiens), Dawid Kownacki (Hertha)
TÁVOZOTT: Mio Backhaus (Freiburg, 12 000 000), Leonardo Bittencourt (Energie Cottbus i.), Romano Schmid (Frosinone, 8 500 000), Karim Coulibaly (Strasbourg, 20 000 000)
Kölcsönbe: Patrice Covic (Dynamo Dresden), Samuel Mbangula (Bologna, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Jovan Milosevics (VfB Stuttgart), Maximilian Wöber (Leeds United), Cameron Puertas (Al-Kvadszia), Victor Boniface (Bayer Leverkusen), Isaac Schmidt (Leeds United), Szugavara Jukinari (Southampton)
AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK
VFL WOLFSBURG
ÉRKEZETT: Fabian Reese (Hertha, 8 000 000), Fraser Hornby (Darmstadt, 4 000 000), Hauke Wahl (St. Pauli, 1 800 000), Robert Glatzel (Hamburg, 1 700 000), Alessio Besio (Freiburg II, 700 000), Elvis Rexhbecaj (Augsburg, i.), Muhammed Damar (Hoffenheim, 5 500 000), Timon Wellenreuther (Feyenoord, 1 000 000), Alexander Bernhardsson (Holstein Kiel, 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Nicolas Cozza (Nantes), Aster Vranckx (Sassuolo), Andreas Skov Olsen (Rangers), Mathys Angély (Anderlecht)
TÁVOZOTT: Patrick Wimmer (Hoffenheim, 10 000 000), Jakub Kaminski (1. FC Köln, kv., 5 500 000), Bartol Franjic (Venezia, kv., 1 125 000), Jonas Wind (Braga, i.), Kevin Paredes (Utrecht, i.), Nicolas Cozza (Lausanne, i.), Lovro Majer (AEK Athén, 6 000 000), Dzenan Pejcsinovics (VfB Stuttgart, 25 000 000), Konsztantinosz Kulierakisz (Roma, 16 500 000), Marius Müller (Aberdeen, 500 000), Denis Vavro (Viktoria Pilsen, i.)
Kölcsönbe: Andreas Skov Olsen (Basaksehir), Jan Bürger (PEC), Kamil Grabara (Juventus, 700 000), Mohamed Amura (Nice)
Kölcsönből vissza: Jesper Lindström (Napoli), Jenson Seelt (Sunderland), Adam Daghim (RB Salzburg), Jeanuël Belocian (Bayer Leverkusen)
1. FC HEIDENHEIM 1846
ÉRKEZETT: Paul Hennrich (Hoffenheim II, 1 500 000), Marcel Costly (Ingolstadt, 1 000 000), Michael Heule (Thun, 2 750 000)
Kölcsönbe: Alessandro Vogt (Hoffenheim, 250 000)
TÁVOZOTT: Thomas Keller (Dynamo Dresden, kv., 1 000 000), Kevin Müller (Schalke, kv., 50 000), Omar Traoré (Udinese, i.), Niklas Dorsch (Toronto, 3 650 000), Marvin Pieringer (Paderborn, 3 000 000), Benedikt Gimber (Granada, i.)
Kölcsönbe: Adrian Beck (Osnabrück)
Kölcsönből vissza: Hennes Behrens (Hoffenheim), Leonidasz Sztergiu (VfB Stuttgart), Eren Dinkci (Freiburg), Arijon Ibrahimovic (Bayern München), Diant Ramaj ( Borussia Dortmund)
FC ST. PAULI
ÉRKEZETT: Dimitar Mitov (Aberdeen, 400 000), Rony Jansson (Kalmar, 400 000)
Kölcsönbe: Youssoupha Niang (1. FC Köln)
TÁVOZOTT: Hauke Wahl (Wolfsburg, 1 800 000), Danel Sinani (Sampdoria, i.), Nikola Vasilj (Al-Dirija, i.), Manolisz Szaliakasz (Olympiakosz, 1 300 000), Jackson Irvine (Cerezo Oszaka)
Kölcsönből vissza: James Sands (New York City), Andréas Hountondji (Burnley)
Vastaggal az utolsó öt nap igazolásai, lezárva csütörtökön.

A Ligue 1 és a gyöngyhalászati Top 10









