Küzdelmes meccs után döntetlen Hannoverben

Vágólapra másolva!
2007.02.09. 23:30
Címkék
A Wolfsburg csapata kezdett jobban Hannoverben, a Bundesliga 21. fordulójának nyitómérkőzésén, és az első félidőben Klimowicz és Krzynowek találataival meg is szerezte a vezetést. A második játékrészben a hazaiak kiegyenlítettek, de több nagy helyzet után végül egy pontot tudtak csak otthon tartani.
Vinicius szorításban: a védőt így is csak nehezen lehetett tartani
Vinicius szorításban: a védőt így is csak nehezen lehetett tartani
Vinicius szorításban: a védőt így is csak nehezen lehetett tartani
Vinicius szorításban: a védőt így is csak nehezen lehetett tartani

Mindkét csapat vehemensen kezdett, de a gyors és veszélyes támadások közepette a szerencse a vendégcsapatnak kedvezett először.

Nem egészen négy perc elteltével Marcelinho tört be a tizenhatoson belülre egy gyors indítás végén, a kifutó Enke kapus azonban jól zárta szöget, így elakadt benne a lövés.

A kipattanó labdától a lendülettel érkező hazai védők szétrebbentek, a második hullámban érkező Klimowicz pedig azonnal lecsapott a kínálkozó lehetőségre, és hat méterről egy lapos, de erőteljes lövéssel vezetést szerzett a vendégeknek.

A gól után beleerősítettek a pirosmezesek, és egyre-másra veszélyes támadásokat vezettek Jentzsch kapuja és a wolbsburgi védelem ellen. Ennek eredményeképpen mintegy húsz perc játék után ismét nyitottá tették a mérkőzést.

Először Vinicius lövése halt el a vendégvédőkben, de Balitsch gyorsan eszmélt, és közelről Klimowicz lábai között lőtt laposan a hálóba, egalizálva az eredményt.

Örült a hazai gárda és a szurkolók is, de nem sokáig: gyönyörű ellentámadást vezetett a Wolfsburg. Gyors passzok követték egymást, aminek a végén a vendégek játékmestere, Marcelinho gurította ki balra Krzynowek elé, aki védhetetlenül a kapu jobb oldalába bombázott.

Marcelinho most is a Wolfsburg vezéregyéniségének bizonyult
Marcelinho most is a Wolfsburg vezéregyéniségének bizonyult

A félidő végén még Vinicius veszélyeztetett, de végül ezzel az eredménnyel mentek pihenni a csapatok. A szünetben aztán Dieter Hecking vezetőedző Husztiék lelkére beszélhetett, mert a hazai gárda játéka alaposan feljavult a második negyvenöt percre.

Több veszélyes akció után először az 59. percben adott Marcelinho mesteri passzt Klimowitznak, de a csatár nem tudta növelni a vendégek előnyét, majd a hazaiak megszerezték a már levegőben lógó egyenlítő gólt.

Huszti végzett el bal oldali szögletet, Rosenthal megcsúsztatta, Fahrenhorst pedig mintegy négy méterről térddel továbbította a hálóba a játékszert.

A Hannover egyre jobban nyomott, és veszélyes helyzeteket alakított ki, melyek gyakran éppen hogy elkerülték a vendégkaput.

A különösen a második félidőben jól játszó Husztit végül a 83. percben cserélte le a hazaiak mestere, helyére Silvio Schröter állt.

Bár a vendéglátók a második félidei játékuk alapján megérdemelték volna a győzelmet, találat már nem született, így maradt a pontosztozkodás.

Jelenleg a Hannover 96 huszonegy lejátszott mérkőzés után továbbra is a nyolcadik helyen áll a Bundesligában, a Vfl Wolfsburg a tizedik helyre ugrott, az eddig őt megelőző Arminia Bielefeld elé.

BUNDESLIGA

21. FORDULÓ, EREDMÉNY
HANNOVER 96 – VFL WOLFSBURG 2-2 (1-2)
Gólszerzők: Balitsch (22.), Fahrenhorst (62.) ill. Klimowicz (4.), Krzynowek (25.)
Legfrissebb hírek

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
1 órája

Hood fantasztikus meccsen búcsúztatta a hatodik kiemelt Noppertet a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
2 órája

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2 órája

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
3 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
3 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
3 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik