Németország: a Bayern München fellebbez Kahn eltiltása ellen

2007.03.26. 18:25
Címkék
A Bayern München vezetősége hétfőn úgy döntött, hogy a klub fellebbezést nyújt be az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságának döntése ellen, mely szerint a testület egy Bajnokok Ligája-mérkőzéstől eltiltotta Oliver Kahnt (képünkön).
A müncheniek azt követően döntöttek a tiltakozás mellett, hogy megkapták a büntetés írásos indoklását.

Ebben az olvasható, hogy a kapus megszegte az érvényben lévő előírásokat, amikor a lefújás után nem azonnal a doppingvizsgálatra kijelölt szobába ment, hanem először az öltözőben lezuhanyozott.

Ezenkívül sértegette az UEFA orvosát, ami ugyanolyan vétségnek számít, mintha egy futballista a játékvezetőt szidalmazná.

A bajor együttes fellebbezésében arra hivatkozik, hogy az UEFA jelenlévő doppingellenőre bekísérte a kapust az öltözőbe, de nem tájékoztatta arról, hogy ez a lépés ellenkezik a szabályokkal.

Kahnt a március 7-i, Real Madrid elleni BL-visszavágó után sorsolták ki a meccset követő doppingvizsgálatra.

A kapus csak több mint két óra elteltével tudott vizeletmintát adni, ekkor azonban a doppingellenőr nem tartózkodott a helyiségben és ezért érvénytelennek minősítette a próbát.

A kapuvédő a doppingellenőrt szidalmazva a vizeletet tartalmazó kémcsövet a WC-be hajította, amely összetört, tartalma az UEFA ellenőr ruháját és iratait is beszennyezte.
Legfrissebb hírek

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
26 perce

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
26 perce

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
40 perce

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
57 perce

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
1 órája

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
1 órája

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
2 órája