Oliver Kahn százezer néző előtt Kalkuttában fejezi be pályafutását

2008.03.13. 19:34
Oliver Kahn az előzetes hírekkel ellentétben nem a Bundesliga 34. fordulójában lép pályára utoljára hivatalos mérkőzésen, hanem egy májusi bemutatkozó találkozón Ázsiában. A Bayern München és a német válogatott hálóőre húszéves páylafutása végére tesz pontot
Oliver Kahn 86-szor ölthette magára a német válogatott mezét
Fotó: Szabó Miklós (archív)
Oliver Kahn 86-szor ölthette magára a német válogatott mezét
Oliver Kahn 86-szor ölthette magára a német válogatott mezét
Fotó: Szabó Miklós (archív)
Oliver Kahn 86-szor ölthette magára a német válogatott mezét

Ottmar Hitzfeld együttese májusban egy ázsiai népszerűsítő turnén vesz részt. A bajorok három mérkőzésen lépnek pályára. Először május 21-én Dzsakartában az Indonéz nemzeti tizenegy, majd három nappal később Kantonban a kínai olimpiai csapat lesz az ellenfél.

Kahn utolsó meccsére május 28-án kerül sor Kalkuttában. A találkozóra elővételben minden jegy elkelt, így utolsó hivatalos mérkőzését százezer néző előtt játszhatja a kapuslegenda.

Az 1969-ben született Kahn mezőnyjátékosként kezdte pályafutását. Az első profi szerződését már kapusként a Karlsruher SC-vel írta alá az 1987-88-as szezonban, és kezdetben tartalékkapus volt Alexander Famulla mögött.

A kezdőcsapatba 1990-ben verekedte be magát, majd az 1993-94-es szezonban már főszerepet vállalt a KSC az UEFA-kupás menetelésében (elődöntőig jutottak).

Kahn ezt követően ’94 nyarán került a Bayern Münchenhez és azóta oszlopos tagjává vált a „bőrnadrágosok” együttesének. Az elmúlt 14 évben –hacsak sérülés nem hátráltatta- elképzelhetetlen volt nélküle a bajorok a kezdőcsapata.

Egyik legemlékezetesebb mérkőzése a 2001-es Valencia elleni Bajnokok Ligája döntő volt, amikor az 1–1-re végződött találkozót követő büntetőpárbajban több tizenegyest is hárítani tudott. A finálét követően a „mérkőzés emberének” választották.

Nem ez volt az egyetlen cím, amit elnyert húsz éves pályafutása során. Az IFFHS szavazásán háromszor (1999-ben, 2001-ben, és 2002-ben) választották meg a világ legjobb kapusának, míg az UEFA négyszer választotta az év legjobb hálóőrének (1999, 2000, 2001, 2002). Németországban 2000-ben és 2001-ben az év labdarúgójának választották, míg a FIFA szavazásán 2002-ben Ronaldo mögött a világ második legjobb futballistája címet érdemelte ki.

Kahn legnagyobb dobása, vagyis a legnagyobb védései a 2002-es világbajnoksághoz kötődnek. Ekkor tulajdonképpen hátán vitte a Nationalelfet egészen a döntőig. Ott viszont Ronaldo góljainál ő is hibázott. Ennek ellenére kiérdemelte a világbajnokság legjobb játékosának járó díjat.

Az orosz Lev Jasin óta ő állt a legközelebb ahhoz, hogy kapusként Aranylabdát nyerjen.

NÉZZE MEG OLIVER KAHN LEGNAGYOBB VÉDÉSEIT I.


NÉZZE MEG OLIVER KAHN LEGNAGYOBB VÉDÉSEIT II.
Legfrissebb hírek

Gombócból is sok: fél tucat gólt rámolt be a Bayern Willi Orbánék kapujába

Német labdarúgás
5 órája

Újraosztott Aranylabda, 5. rész: Manuel Neuer csaknem valóra váltotta a kapusok álmát

Képes Sport
2026.10.15. 12:44

Vincent Kompany: Ilyen hibáknak nem szabadna előfordulniuk

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 10:37

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Újraosztott Aranylabda, 4. rész: Franck Ribéry máig nem emésztette meg a „csalást”

Képes Sport
2026.10.08. 16:02

Célegyenesben Harry Kane bajor szerződéshosszabbítása – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.10.05. 18:41