A búcsúzó Oliver Kahn gólt szeretne lőni utolsó tétmérkőzésén

Vágólapra másolva!
2008.05.17. 14:23
Címkék
A német Bundesliga is befejezéséhez érkezik ezen a szombaton. A bajnoki cím már korábban eldőlt és a három kieső közül is ismerünk már kettőt. A harmadik búcsúzóra, valamint hogy mely csapatok indulhatnak a következő szezonban az UEFA-Kupában, csak ma délután derül fény. Ezek ellenére ezen a napon nem a csapatok, hanem egy játékos lesz a középpontban. Ő pedig nem más, mint az aktív játéktól a Bayern München–Hertha találkozón elbúcsúzó Oliver Kahn, aki góllal szeretné befejezni profi pályafutását.
Kahn ezúttal gólja után szeretné társai gratulációját fogadni
Foto: Action Images
Kahn ezúttal gólja után szeretné társai gratulációját fogadni
Kahn ezúttal gólja után szeretné társai gratulációját fogadni
Foto: Action Images
Kahn ezúttal gólja után szeretné társai gratulációját fogadni

Az utóbbi tizenöt év német labdarúgásának egyik (ha nem a legnagyobb) alakja fejezi be ma karrierjét Oliver Kahn személyében. A Bayern hálóőre a Bildnek elmondta, hogy ha lehetősége lenne rá, góllal búcsúzna el.

Természetesen kapus lévén, erre tizenegyesből lenne a legnagyobb esélye. A kérdés csak az, hogy Ottmar Hitzfeld megengedné-e neki, hogy odaálljon a labda mögé.

„A nyomás elég nagy. Nem vagyok benne biztos, hogy jól meg tudnám rúgni a labdát – Mondta Khan. De a csapattársaim és a szurkolók is biztos engem szeretnének egy ilyen esetben, így el kellene vállalnom.”

„Már eldöntöttem melyik sarkot céloznám meg” – folytatta a 86-szoros német válogatott kapus.

Kahn egyébként 2002-ben már megkapta a lehetőséget, hogy megszerezze pályafutása első gólját, de a Cottbus ellen 6–0-s vezetésnél Tomislav Piplica kivédte tizenegyesét.

A bajorokat 1994 óta szolgáló hálóőr azt is elmondta, hogy nem szeretné, ha edzője a mérkőzés lefújása előtt pár perccel lecserélné, azért, hogy a közönség felállva megtapsolhassa.

„Inkább végig a pályán maradnék. Sose szerettem a búcsúzást.”

Gyanítható, Kahn akkor sem kerüli el a percekig való éltetést, ha végig játssza a kilencven percet.

De térjünk vissza a bajnokságra. A bajnok Bayern mögött a Werder és a Schalke is biztosította már helyét a Bajnokok Ligájában, már csak az a kérdés, hogy melyikük végez a második helyen, amivel elkerülné a selejtezőket.

Az UEFA-Kupás pozíciókért (4. és 5. hely) négy, egyaránt 51 ponttal álló csapat küzd (Leverkusen, Hamburg, Wolfsburg, Stuttgart).

A harmadik kieső pedig a Nürnberg és a Bielefeld közül kerül ki. A Rostock és a Duisburg már korábban búcsúzott.

AZ ÁLLÁS

1. Bayern München 33 21 10 2 64-20 +44 73
2. Werder Bremen 33 19 6 8 74-45 +29 63
3. Schalke 04 33 17 10 6 53-32 +21 61
4. Bayer Leverkusen 33 15 6 12 57-39 +18 51
5. Hamburg 33 13 12 8 40-26 +14 51
6. Wolfsburg 33 14 9 10 54-44 +10 51
7. VfB Stuttgart 33 16 3 14 55-55 0 51
8. Hannover 33 12 10 11 50-56 -6 46
9. Hertha BSC Berlin 33 12 8 13 38-40 -2 44
10. Karlsruhe 33 11 10 12 38-46 -8 43
11. Eintracht Frankfurt 33 11 10 12 39-48 -9 43
12. VfL Bochum 33 10 11 12 47-52 -5 41
13. Borussia Dortmund 33 10 10 13 48-58 -10 40
14. Energie Cottbus 33 9 9 15 35-52 -17 36
15. Arminia Bielefeld 33 8 9 16 33-58 -25 33
16. Nürnberg 33 7 10 16 35-49 -14 31
17. Duisburg 33 8 5 20 34-51 -17 29
18. Hansa Rostock 33 7 6 20 28-51 -23 27

A 34. FORDULÓ MŰSORA

Leverkusen–Bremen
B. München–Hertha
Bochum–Rostock
Dortmund–Wolfsburg
Frankfurk–Duisburg
Hamburg–Karlsruhe
Hannover–Cottbus
Nürnberg–Schalke
Stuttgart–Bielefeld
Legfrissebb hírek

Armand Duplantis győzött az európai hírügynökségek szavazásán

Atlétika
22 perce

Haaland Mikulásnak öltözött, Szalah is boldog karácsonyt kívánt – fotók

Minden más foci
46 perce

Egy év, 365 fotó: Molnár Attila Eb-n és vb-n is száguldott, LeBron James elérte az 50 ezret – ilyen volt 2025 márciusa

Egyéb egyéni
51 perce

Török bundabotrány: újabb 26 embert letartóztattak

Minden más foci
1 órája

Fotó: Rózsaszín és zöld? Egészen szokatlan lesz a Real Madrid hazai meze a következő idényben

Spanyol labdarúgás
2 órája

„A természetem kubai, a szívem magyar” – Navarrete József hatvanéves

Egyéb egyéni
2 órája

Távozott a Dunaújvárosi Acélbikák házi gól- és pontkirálya

Jégkorong
3 órája

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik