Nerlinger: Ribéry légvárakat épít, nem kaptunk érte ajánlatot Madridból

2009.07.05. 07:47
Münchenben még mindig Franck Ribéry esetleges Madridba távozása a téma. De már nem sokáig, ugyanis a Bayern Münchennél viselkedési kódexet vezetnek be, amely tiltja a játékosoknak a kellemetlen megnyilvánulásokat – ráadásul Christian Nerlinger szerint nem is kaptak ajánlatot a középpályásért.
Nerlinger szerint Ribéry légvárakat kerget
Fotó: Imago
Nerlinger szerint Ribéry légvárakat kerget
Nerlinger szerint Ribéry légvárakat kerget
Fotó: Imago
Nerlinger szerint Ribéry légvárakat kerget

Franck Ribéry új becenevet kapott. Igaz, ez már nem olyan hízelgő, mint a Kaiser Franck – de végül is magának „köszönheti”. A német sajtó most már csak „Dívaként” emlegeti a francia középpályást, aki az elmúlt napokban kijelentette, távozni akar a Bayern Münchentől, hogy a Real Madridban folytathassa pályafutását.

Ribéry nemcsak szóban, hanem tettekkel is kifejezésre juttatta távozási szándékát, ugyanis félbehagyta a csütörtöki edzést – bár a hivatalos álláspont szerint igazoltan, ugyanis vízhólyag nőtt a klasszis lábára.

A bajor klub vezetői egy ideig jól tűrték a játékos körüli felhajtást, de szombaton úgy döntöttek, elég volt, és meghúzzák a határt. Ennek következtében a Bayernnél hamarosan életbe lép egy viselkedési kódex, és a benne foglaltakat nem lesz tanácsos megszegni a német csapat labdarúgóinak.

„A játékosoknak meg kell szabni a határokat, meg kell mondani nekik, hogy meddig mehetnek el” – nyilatkozta a klub új sportigazgatója, Christian Nerlinger a müncheni TZ-nek. Ez a kódex többek között azt foglalja majd magában, hogy Bayern-futballista a jövőben nem tehet olyan nyilatkozatokat, mint Ribéry az elmúlt napokban („Real Madrid vagy semmi”, „El akarok menni”).

A szigorúság egyébként sem új keletű dolog a Louis van Gaal edzette együttesek háza táján. Nerlinger szerint a hollandnak nagy tekintélye van és nagyon szigorú szakember – és a sportigazgató támogatni fogja Van Gaal módszereit. De vissza Ribéryhez…

„Tisztán és érthetően közöltük Franckkal, hogy rá fogjuk építeni a csapatot, és szóba sem kerülhet az eladása – mondta az Uli Hoeness örökét átvevő Nerlinger. – Hamarosan lezárul az ügy. Franck a Bayern játékosa marad. Ha majd belátja, hogy nem engedjük el, hajtani fog, és egy csapásra visszatér a jókedve.”

A sportigazgató egyébként is úgy véli, hogy Ribéry csak álmodozik. „Franck légvárakat épít, mivel nem kaptunk érte ajánlatot a Real Madridtól.”
Legfrissebb hírek

Meleg volt a végén a pite, de a Bayern München legyőzte a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.02.21. 17:41

Az Arsenal maradt az élen, épphogy a tízben a címvédő – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.02.17. 12:24

A Bayern Brémában, a Frankfurt és a Leverkusen hazai pályán aratott könnyed győzelmet a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.02.14. 17:31

A Bayern München hosszú távú szerződést kötött francia légiósával

Német labdarúgás
2026.02.13. 13:44

Győzött a lipcseiek ellen, a Bayern Münchennel lett teljes a Német Kupa elődöntőjének mezőnye

Német labdarúgás
2026.02.11. 22:49

Masszív védekezésében bízhat az RB Leipzig a Bayern ellen

Német labdarúgás
2026.02.11. 09:05

Kane-dupla, Díaz-tripla: kiütötte a Bayern a Hoffenheimet

Német labdarúgás
2026.02.08. 19:33

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
2026.02.05. 18:50
Ezek is érdekelhetik