Mainz: Szalaiék edzője 2013-ig szerződést hosszabbított

2010.05.06. 13:57
Címkék
A Bundesligában szereplő Mainz vezetősége két évvel meghosszabbította Thomas Tuchel vezetőedző szerződését, aki így 2013-ig irányíthatja a Szalai Ádámot és Lőw Zsoltot is foglalkoztató csapatot.

Thomas Tuchel, a Mainz edzőjének szerződése eredetileg 2011-ig szólt, azonban a vezetőség annyira elégedett a munkájával, hogy további két évre hosszabbított vele.

A 36 éves tréner 2008 óta áll a csapat szolgálatában, a 2008–2009-es szezonban még az utánpótlást irányította, a 2009–2010-es szezont pedig már a felnőtt csapat vezetőedzőjeként kezdte.

Tuchellel az újonc Mainz eddig nagyszerűen szerepelt a szezonban, az utolsó forduló előtt 46 ponttal a 10. helyen áll. A csapat az utolsó mérkőzését a 2. helyen álló Schalke ellen játssza szombat délután.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy Szalai Ádám sérülés miatt nem játszhat az utolsó bajnokin, és valószínűleg a hosszú sérüléséből nemrég felépült Lőw Zsolt sem szerepelhet még.

Legfrissebb hírek

Lang Ádámra különleges mérkőzésre vár vasárnap; az ETO bekerült a négyes döntőbe, az FTC nem

E-újság
7 órája

Nevető második – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Egy sima, egy fordított – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks és Debrecen–ETO az NB I-ben

Minden más foci
7 órája

Lépéselőnyben Ronnie O’Sullivan a sznúker-vb nyolcaddöntőjének szuperrangadóján

Egyéb egyéni
8 órája

Kuhta Vladiszlava világkupadöntős!

Ökölvívás
8 órája

Az Athletic Bilbao elleni fordításos győzelemmel készül az Arsenalra az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
8 órája

Malen megállíthatatlan, az AS Roma tovább harcol a BL-ért, még nincs biztos kieső

Olasz labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik