Leverkusen: Rudi Völler 2017-ig meghosszabbította a szerződését

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.11.05. 06:55
Öt évvel, 2017-ig meghosszabbította sportigazgatói szerződését a német labdarúgó-bajnokságban jelenleg nyolcadik Bayer Leverkusennél Rudi Völler.

„Kis megszakításokkal tizenöt esztendeje kötődöm a Leverkusenhez, jól érzem magam itt, szép sikereket értünk el. A sportban mindig előre kell tekinteni ahhoz, hogy a jövőben is érdemi munkát lehessen végezni. Már most az elkövetkező évek csapatát építjük” – indokolta újabb elköteleződését az 1990-ben játékosként világbajnok Völler.

Wolfgang Holzhäuser klubelnök a folytonosságot kiemelve üdvözölte az együttműködés megnyújtását, egyúttal jelezte, hogy az egyesület története során kiharcolt öt második hely után jó lenne most már bajnoki címet is nyerni.

Az 51 éves Völler 1996-ban fejezte be játékos-pályafutását, éppen a Leverkusenben. Először 1997-től 2000-ig volt sportigazgatója utolsó klubjának, 2005 óta pedig ismét ezt a pozíciót tölti be.

Legfrissebb hírek

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

A spanyol élvonalból pótolhatja Ten Hagot a Leverkusen – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 16:20

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37
Ezek is érdekelhetik