Schalke: vizsgálatot indítottak J. Jones durva belépője miatt - fotó

2011.12.23. 12:43
null
Jones szándékos mozdulata (Fotó: bild.de)
Címkék
Vizsgálatot indított Jermaine Jones, a német élvonalban szereplő Schalke középpályása ellen a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) – a vád szerint a 30 éves amerikai futballista szándékosan taposta meg a Mönchengladbachban játszó Marco Reus lábát.

 

 

A Német Kupa nyolcaddöntőjének csütörtöki, 3–1-es hazai győzelemmel véget érő Gladbach–Schalke mérkőzésén Jones megtaposta a német válogatott Reus nemrég még sérült bal lábfejét, ezért kiállították.

„Jermaine Jones ellen vizsgálat indul, melynek célja, hogy kiderítse, a játékos valóban szándékosan bántalmazta-e ellenfelét” – olvasható a DFB hivatalos honlapján. Reus klubja, a Mönchengladbach panaszt tett a városi ügyészségnél súlyos testi sértés miatt, így elképzelhető, hogy polgári peres eljárás is indul az amerikai futballista ellen.

Az amerikai csatár esete nem egyedülálló a Bundesliga történetében: 2009-ben az akkor a Borussia Dortmundban szereplő, ma az AC Milant erősítő Kevin-Prince Boateng mutatott be hasonlóan durva mozdulatot: az abban az idényben még a Bayern Münchenben futballozó mai Lazio-csatár, Miroslav Klose combjára taposott rá a középpályás. A DFB akkor nem sújtotta halmazati büntetéssel a német-ghánai futballistát.

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
6 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
7 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
7 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
7 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
7 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
7 órája