Bundesliga: a magyar góltermés egy szinten van a brazilokéval

2013.01.15. 16:37
A héten újraindul a nagyüzem a Bundesligában, a 2012–2013-as évad tavaszi folytatása következik – reményeink szerint az őszihez hasonló magyar eredményességgel. Tudják például, hogy az eddigi bajnoki gólok hány százalékát szerezték honfitársaink? Eláruljuk: csaknem a négy százalékát!

Az ősszel rendezett tizenhét fordulóban négy honfitársunk, Szalai Ádám, Huszti Szabolcs, Stieber Zoltán és Hajnal Tamás képviselte színeinket a német élvonalban. Közülük egyedül a legrutinosabb, a napokban klubjával, a VfB Stuttgarttal szerződést hosszabbító Hajnal nem szerzett gólt, a másik három labdarúgó együttese húzóemberévé vált. Mást ne mondjunk, Szalai Ádám kilenc találatával holtversenyben ötödik a Bundesliga góllistáján, az öt gólt és kilenc gólpasszt jegyző Huszti Szabolcs – szintén holtversenyben – harmadik a kanadai táblázaton, a sereghajtó Fürthöt a kieséstől megmenteni igyekvő Stieber Zoltán pedig (Szalaihoz hasonlóan) első a házi góllistán, ha csak három találattal is. Szalai és Stieber meghatározó szerepére rámutat csapatuk össztermésének eloszlása, a válogatott középcsatár 38, míg az ördöngös szélső 27 százalékát szerezte a Mainz, illetve a Fürth őszi bajnoki góljainak.

A hét öngólt leszámítva az ősszel 437 gól született a Bundesligában, és itt vesszük elő a már említett – majdnem – négy százalékot: a Szalai, Huszti, Stieber trió az összes Bundesliga-gól 3.9 százalékát szerezte, e tekintetben egy szinten van a brazilokkal (nem mellékes körülmény: a dél-amerikaiak nem hárman, hanem kilencen hoztak össze 17 gólt), és megelőzi többek között a horvátokat (15), a franciákat (9), a spanyolokat (8), a svájciakat (8), a belgákat (7) vagy éppen a cseheket (4).

AZ ŐSZI IDÉNY LEGEREDMÉNYESEBB NEMZETEI A BUNDESLIGÁBAN
1. Németország 190 gól
2. Ausztria 21
3. Lengyelország 19
4. Hollandia 18
5. Brazília és MAGYARORSZÁG 17-17
7. Horvátország 15
8. Bosznia-Hercegovina és Japán 13-13
10. Franciaország 9
Legfrissebb hírek

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Hajnal Tamás: Elton Acolatse elhagyhatja a Ferencvárost

Európa-liga
2026.08.05. 20:27

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Az U21-es percek két év alatt 200 százalékkal nőttek az NB I-ben – Szalai Ádám statisztikákat közölt a fiatalok helyzetéről

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 18:14