Hannover: Huszti segítségre szorul, de nincs letörve

Vágólapra másolva!
2013.03.07. 11:26
Huszti Szabolcs (Hannover) nem hiszi, hogy ebben a Bundesliga-idényben még pályára léphet – többek között ez derül ki abból az interjúból, amelyet a nemrégiben combizomszakadást szenvedő és emiatt megműtött magyar labdarúgó a német Bildnek adott.

„Az orvosok azt mondják, hat-nyolc hétig tart a felépülésem, ha minden jól megy. Ha így lesz, két-három meccsen még játszhatok. De én nem reménykedem ebben” – idézi a bild.de a Hannover magyar labdarúgóját.

Huszti Szabolcs elmondta: jól érzi magát, nincsenek fájdalmai, bár az igaz, hogy egyelőre csak mankóval járhat, és mindenben felesége, Virág segítségére szorul – még az öltözködésben is.

„Nélküle most semmi sem működne, igaz, akkor sem nagyon, amikor egészséges vagyok” – mondta mosolyogva, hozzátéve: tizenegy éve vannak együtt, három éve házasok, de mielőtt megkérdeznék, egyelőre nem tervezik a gyermekáldást.

Visszatérve a futballhoz, a magyar játékos újfent egyértelművé tette: nagyon jól érzi magát a német klubnál, amelyhez tavaly nyáron tért vissza.

„Úgy vélem, a Hannover jó üzletet csinált velem. Most és három évvel ezelőtt is – fejtegette az idényben 35 meccsen 30 pontot (gól + gólpassz) jegyző Huszti, mire a lap munkatársa citálta az ismert pénzügyi mutatókat: annak idején hárommillió euróért adta el őt a német klub a Zenitnek, tavaly „csupán” 750 ezerért vette vissza. – Erről beszélek. Ez tetszik. A klub boldog, akárcsak én. Ennek így kellett történnie.”

Huszti ugyanakkor ismét elmondta: nagyon sokat tanult az orosz élcsapatnál, még ha annak mezre vasalt címerét (akárcsak első külföldi klubjáét, a francia Metzét) eszébe sem jutott megcsókolni.

„Ilyesmit csak a Ferencvárosnál és a Hannovernél tettem. Ez nem show, nem feltűnősködés, ez a két klub tényleg sokat jelent nekem.”

A magyar játékost a hannoveri edzőről is kérdezték, ő pedig válaszában elmondta: Mirko Slomka bízik benne, ez jó, és a csapat szempontjából különösen fontos, hogy Slomkának a Schalkénál volt alkalma topklubnál dolgozni – tapasztalata meglátszik a Hannover fejlődésén is.

S hogy mennyire fontos az, hogy a Hannover európai kupaindulást jelentő helyen végezzen a Bundesliga most futó idényében?

„Természetesen fontos lenne, de nem ezen áll vagy bukik minden. A Bundesligában ugyanis minden hétvégén alkalmunk nyílik erős csapattal találkozni. Éppen olyanokkal, amilyenek az Európa-ligában vagy a Bajnokok Ligájában játszanak” – válaszolta a magyar játékos.

Az Európa-ligától egyelőre hárompontnyira álló, a Bundesliga tabelláján 10. helyezett Hannover következő ellenfele az Eintracht Frankfurt lesz vasárnap, hazai pályán.

Legfrissebb hírek

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
4 órája

Nem hosszabbít szerződést, nyáron távozik a lipcseiek középpályása

Német labdarúgás
13 órája

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
2026.02.04. 13:29

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37
Ezek is érdekelhetik