Bayern: a németek már Heynckes új csapatát találgatják

Vágólapra másolva!
2013.04.26. 08:50
null
Heynckes nem érzi magát öregnek, folytatná az edzősködést (Fotó: Action Images, arcíhv)
Bár Josep Guardiola érkezésének bejelentésekor a Bayern München azt közölte, hogy Jupp Heynckes a nyáron visszavonul, a klub sikeres tavaszi szereplése után a vezetőedző megerősítette: nem feltétlenül áll szándékában nyugdíjba vonulni. A német szaksajtó szerint a Real Madrid és az FC Barcelona is érdeklődhet iránta.

 

„Ha a csapatod ilyen eredményes és szép futballt játszik, akkor is rengeteg ajtó kinyílik az edzőelőtt, ha nem nyeri meg a Bajnokok Ligáját″ – mondta Heynckes a Barcelona elleni, 4–0-s győzelmet követően. A német sport1.de ebből a mondatból kiindulva írt elemzést a 68 éves szakember lehetőségeiről, kiemelve a Real Madridot és a Barcelonát, amelynél éppen a keddi meccs után erősödtek fel azok a hangok, amelyek szerint új vezér kell a Camp Nouba.

„Adenauer hetvenegy évesen lett kancellár, a pápát hetvenhat évesen iktatták be. Én még csak hatvannyolc vagyok, jogom lehet azt gondolni, hogy még lehet részem az aktív életből″ – mondta Heynckes, aki Thomas Berthold korábbi válogatott játékos szerint a Bundesligában biztosan nem vállal már munkát.

Talán a Paris SG a célja lehet, Carlo Ancelotti ugyanis sajtóhírek szerint a nyáron távozik a francia fővárosból.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
14 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
15 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
20 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21
Ezek is érdekelhetik