Bayern: Arsenal-hátvéd Guardiola kiszemeltjei közt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.04. 10:38
A 2012–2013-as szezonban triplázásra készülő Bayern München júliustól hivatalba lépő spanyol vezetőedzője, Pep Guariola – a goal.com értesülései szerint – az Arsenal francia válogatott hátvédjével, Laurent Koscielnyvel erősítené meg a bajorok egyébként is bivalyerős védelmét.

Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere azonban nem szívesen engedné el 23 millió euró értékűre (a mértékadó transfermarkt.de oldal által 15 millióra) taksált játékosát, a francia szakember ragaszkodik hozzá, hogy a 27 éves labdarúgó kitöltse 2017 júniusáig szóló szerződését.

Guardiola még 2011 februárjában, a Barcelona élén szemelte ki magának Koscielnyt, mikor az Arsenal 2–1-re legyőzte a katalán együttest a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, de az „ágyúsok” két hónappal ezelőtti, Münchenben aratott 2–0-s BL-sikere alkalmával is jó benyomást tett a Barcelonát két BL-győzelemig vezető mesterre.

Koscielny, aki 2010-ben a Lorient együttesétől 12.5 millió euró ellenében igazolt az Arsenalhoz, korábban úgy nyilatkozott, jól érzi magát Londonban, élvezi a bizalmat, és nem szándékozik eligazolni szerződése lejárta előtt.

Legfrissebb hírek

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24