Schalke: Huntelaar és én? Működhet! - Szalai Ádám

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.04. 09:58
A Bild című német lap a Schalke 04 új szerzeményeivel készített rövid interjút. A magyar igazolás, Szalai Ádám esetében a szerzők arra voltak a leginkább kíváncsiak, hogy működhet-e a Klaas-Jan Huntelaar, Szalai kettős a pályán.

Szalainak felvetették, hogy a Real Madridból ismerheti már a holland csatártársat. „Igen, de én akkor még a második csapat tagja voltam. De mindig is azt akartam, hogy a profik közé kerüljek. Klaas-Jan remek srác, jól működhet közöttünk a játék, jó vele dolgozni, és tudom, hogy sokat tanulhatok tőle. Ugyanakkor nem tudom, hogy mit tervez az edzőnk, egy vagy két csatárt. Kész vagyok mindenre!” – mondta Szalai.

„Maximalista vagyok, és mindig nagy céljaim vannak. Magyarországon az ötödosztályból indultam. Ezért büszke vagyok arra, ahol most tartok. De soha nem vagyok elégedett, még mindig képes vagyok fejlődni!” – tette hozzá a támadó.

 

Legfrissebb hírek

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
2025.09.09. 20:22

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

A St. Pauli két góllal legyőzte a Hamburgot a városi derbin

Német labdarúgás
2025.08.29. 22:31

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46
Ezek is érdekelhetik