Bundesliga: mainzi edzője örül Szalai Ádám játékának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.13. 07:58
A német labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában a Mainz a Schalkét fogadja szombaton, átigazolása óta először látogat tehát korábbi csapatához Szalai Ádám, aki kétségkívül szíves fogadtatásra számíthat a korábbi játékostársaktól és edzőktől.

Szalai a nyáron 8 millió euró ellenében váltott klubot, ennek ellenére Mainzban jó szívvel emlékeznek rá, amit korábbi edzője, Thomas Tuchel is egyértelművé tett. „Nagyon örülünk, hogy újra láthatjuk őt – nyilatkozta a szakember. – Örülünk akkor is, amikor gólokat szerez, de reméljük, ellenünk nem teszi.”

Nem Szalai lehet ugyanakkor az egyetlen a gelsenkircheniek közül, aki ismerősökkel találkozhat szombaton, hiszen a „királykékek” keretéből korábban Roman Neustädter és Christian Fuchs is szerepelt a 05-ösöknél, utóbbi kölcsönben, míg előbbi mönchengladbachi kitérő után kötött ki a Schalkénál. Fordított utat járt be Szalaihoz képest Christoph Moritz: a 23 éves középpályás szerződése lejárta után a nyáron Mainzban talált új kenyéradóra.

Legfrissebb hírek

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Az U21-es percek két év alatt 200 százalékkal nőttek az NB I-ben – Szalai Ádám statisztikákat közölt a fiatalok helyzetéről

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 18:14

Robbie Williams megvédte Tuchelt

Foci vb 2026
2026.07.20. 12:12