Dortmund: Lewandowski nyílt levelet írt a drukkerekhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.05. 19:29
null
Lewandowski kéri a Dortmund-szurkolókat: kéri, ebben a félévben még álljanak mellé (Fotó: Reuters)
A 2013–14-es idény végén a Borussia Dortmundtól a Bayern Münchenhez igazoló Robert Lewandowski nyílt levelet intézett a BVB szurkolóihoz.

„Kedves BVB-drukkerek, szeretném a figyelmeteket kérni!

Még előttünk áll egy fél év, melyben közösek a céljaink. Bár vannak drukkerek, akik nem értenek egyet a döntésemmel, remélem, az ő támogatásukra is számíthatok. Mindent bele fogok adni a BVB-ért!” – írta a klub hivatalos honlapján megjelent nyílt levélben a lengyel csatár.

Lewandowski szombaton esett át az orvosi vizsgálaton a Bayern Münchennél, 2019-ig írt alá. A Bosman-szabály értelmében átigazolási díj nélkül, lejáró szerződésű játékosként kerül a német rekordbajnokhoz a nyáron.

„Már elég régóta tudjuk, hogy Robert a nyáron elszerződik egy másik klubhoz. Most ez hivatalossá vált, de a mi számunkra semmi sem változik meg" – reagált az átigazolásra Jürgen Klopp, a dortmundiak edzője.

Legfrissebb hírek

Nem hosszabbít szerződést, nyáron távozik a lipcseiek középpályása

Német labdarúgás
5 órája

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
23 órája

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
2026.02.04. 13:29

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37
Ezek is érdekelhetik