Hertha: Dárdai nem szól bele a „zseni” visszatérésébe

Dárdai partnerként kezeli minden játékosát (Fotó: AFP)
A Kicker riportja szerint Dárdai Pál rendhagyó edzésmetódusokat alkalmazva igyekszik tűzben tartani a Hertha BSC labdarúgóit. A berlini csapat irányítását a múlt héten megkapó és az első, Mainz elleni bajnokiján győzelemmel debütáló magyar kapitány az írás szerint abszolút profiként kezeli játékosait, ez mutatkozik meg abból is, ahogy az Afrika-kupáról győztesen visszatérő Salomon Kalouhoz viszonyul.
Dárdai hangosan vezényelte végig a hét első edzését, és elégedetten nyilatkozott a német lapnak a tréninget záró egymás közötti játékról, amely során a futballisták maguk alakították ki a két csapatot.
„Nagyon szervezett volt a játék, jól teljesített a csapat” – mondta a magyar edző, akinek a héten nő a merítési lehetősége, ugyanis szerdán vagy csütörtökön csatlakozik az együtteshez Salomon Kalou, miután az elmúlt hetekben az Afrika-kupán szerepelt, sőt, aranyat nyert Elefántcsontparttal.
„Zseniális játékos, aki most nagy trófeát nyert – mondta a 29 éves korábbi Chelsea-támadóról Dárdai, ám nem sürgeti a visszatérését. – Ezt neki kell tudnia, ő ismeri a testét a legjobban.”
Legfrissebb hírek

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként
Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára
Labdarúgó NB I
2025.12.23. 09:53

Dárdai Márton kórházba került
Légiósok
2025.12.19. 18:57
Ezek is érdekelhetik





