Bundesliga: Elkeserítő a kései gól, de a pont fontos - Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.14. 19:49
Dárdai Pál, a Hertha edzője elsősorban csapata második félidei játékával volt elégedett szombaton, a Schalke ellen 2–2-re végződő német élvonalbeli labdarúgó-mérkőzés után.  A Hertha kétszer vezetett, a vendég gelsenkircheniek másodszor a 90. percben egyenlítettek.

„Egyelőre nehéz pontos összegzést adni a mérkőzésről. Az első félidőben a Schalke volt fölényben, de a másodikban jó futballt nyújtottunk, megmutattuk, hogy támadni is tudunk, több mozgással kreatívabban játszottunk – foglalta össze a Bundesliga hivatalos honlapja Dárdai Pál értékelését. – Veszélyesebbek voltunk, és nyilvánvalóan elkeserítő, hogy mégis megkaptuk a második gólt. De szereztünk egy pontot, sőt sok pozitív tapasztalatot is elraktározhatunk ebből a mérkőzésből. Holnaptól már csak a következő meccs lesz a téma.”Dárdai Pál értékelését. – Veszélyesebbek voltunk, és nyilvánvalóan elkeserítő, hogy mégis megkaptuk a második gólt. De szereztünk egy pontot, sőt sok pozitív tapasztalatot is elraktározhatunk ebből a mérkőzésből. Holnaptól már csak a következő meccs lesz a téma.”

Roberto Di Matteo, a Schalke vezetőedzője örült, hogy csapata jó mérkőzést játszott, bár elismerte, hogy a Real Madrid elleni keddi győzelem (4–3) sokat kivett embereiből, ezért nem tudták megismételni a Madridban nyújtott játékot.

„Vigyáznunk kellett, mert kontráikban sok veszély rejtezett. Tetszett, hogy csapatom képes volt kétszer egyenlíteni, és bár természetesen nyerni jöttünk, az utolsó pillanatokban kiharcolt egyenlítést figyelembe véve elégedettek vagyunk a döntetlennel. Ki tudja, lehet, hogy ez a pont kulcsfontosságú lesz az idény végi elszámoláskor” – tette hozzá a gelsenkircheniek szakvezetője.

A Hertha jövő pénteken a Stieber Zoltánt foglalkoztató, szintén a kiesés ellen harcoló Hamburg vendége lesz.

Legfrissebb hírek

Sikerült javítani a müncheni zakó után, kiütötte a Kölnt a Stuttgart

Német labdarúgás
16 órája

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51

Triplával kezdte az idényt Szuzuki, simán megverte a Freiburg a Werdert; vereséggel tért vissza a Schalke

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:28

Schäfer András: Sokat elárul a csapatszellemről, hogy a sírból hoztuk vissza a meccset

Légiósok
2026.08.30. 08:22

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30

Schäfer András a jubileum kapujában, óriásit küzdött az Union

Német labdarúgás
2026.08.29. 18:14

A Leverkusen bánta: a Bundesligában is folytatódik az elversbergi csoda

Német labdarúgás
2026.08.29. 17:34