Bundesliga: Fontos győzelem, de nem dőlünk hátra - Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.21. 00:46
Dárdai Pál vezetőedző szerint csapata, a Hertha BSC főleg a második félidei játékának köszönhette, hogy péntek este idegenben 1–0-ra győzött a Hamburg ellen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 26. fordulójának nyitányán.

„Az első félidőben jobb volt a Hamburg, de a szünet után feljavultunk és rászolgáltunk a győzelemre – összegzi Dárdai Pál értékelését a Bundesliga hivatalos honlapja. – Nagyon fontos sikert értünk el, de még mindig nem dőlhetünk hátra. Ha viszont a válogatott mérkőzések miatti szünetet követően legyőzzük a Paderbornt, akkor már derűsebben tekinthetünk a jövőbe.”Dárdai Pál értékelését a Bundesliga hivatalos honlapja. – Nagyon fontos sikert értünk el, de még mindig nem dőlhetünk hátra. Ha viszont a válogatott mérkőzések miatti szünetet követően legyőzzük a Paderbornt, akkor már derűsebben tekinthetünk a jövőbe.”

A Hamburger SV hivatalos honlapja is idézi a berliniek magyar vezetőedzőjét, aki a gólról és a győzelem megalapozottságáról azt mondta:

„Köszönet a csapatnak és a segítőimnek, akik részt vettek a rögzített szituációk begyakorlásában. Szerencse is kellett ahhoz, hogy egy ilyenből végül sikerüljön betalálnunk, de ami a végeredmény igazságosságát illeti, nekünk három százszázalékos helyzetünk is volt, amíg a Hamburgnak csak egy akadt.”

Joe Zinnbauer, a Hamburg vezetőedzője sajnálkozott, hogy a jó kezdés ellenére csapata képtelen volt a kapuba találni, de mint mondta: nem adják fel a harcot, mindent megtesznek a bennmaradás kiharcolásáért.

Legfrissebb hírek

Sikerült javítani a müncheni zakó után, kiütötte a Kölnt a Stuttgart

Német labdarúgás
17 órája

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51

Triplával kezdte az idényt Szuzuki, simán megverte a Freiburg a Werdert; vereséggel tért vissza a Schalke

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:28

Schäfer András: Sokat elárul a csapatszellemről, hogy a sírból hoztuk vissza a meccset

Légiósok
2026.08.30. 08:22

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30

Schäfer András a jubileum kapujában, óriásit küzdött az Union

Német labdarúgás
2026.08.29. 18:14

A Leverkusen bánta: a Bundesligában is folytatódik az elversbergi csoda

Német labdarúgás
2026.08.29. 17:34