Hertha: 121 kilométer? Párharcok? Ez már tetszik Dárdainak!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.16. 09:47
Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának edzője szerint a német Bundesligában a kiesés ellen küzdő berliniek összeszedték magukat, és megindultak fölfelé – a fiatal magyar tréner ugyanakkor figyelmeztet, a naivitásból eredő hibákat a jövőben nem hajlandó elfogadni.

„A betanulásnak vége, hat hete készülünk együtt – a jövőben nem fogadok el naivitást a játékosaimtól. Jó irányba halad a csapat. Százhuszonegy kilométer volt a futóteljesítmény, javultunk labdaszerzésben, felvállaljuk a párharcokat. A csapat együtt ünnepelte a góljainkat, ez is tetszett” – idézi Dárdait a Berliner Zeitung.Dárdait a Berliner Zeitung.

A Hertha Dárdaival eddig 2–2–2-es mérleget mutat fel, a hétvégén 2–2-es döntetlent játszott a BL-nyolcaddöntős Schalkéval. A következő négy fordulóban rendkívül fontos bajnokik várnak a berliniekre: mennek a közvetlen rivális Hamburghoz, fogadják a Paderbornt, majd idegenben a Hannover és hazai pályán az 1. FC Köln következik.

Mivel a hajrában a Herthának nehéz a sorsolása – az utolsó öt fordulóban játszik a Bayern Münchennel, a Mönchengladbachhal, illetve a Borussia Dortmunddal is –, Dárdai Pál csapatának a most következő négy fordulóban kellene ellépnie a többi kiesőjelölttől.

Legfrissebb hírek

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
20 órája

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
23 órája

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

„Eta miatt különösen boldog vagyok” – történelmi győzelem és felszabadultság az Union Berlinnél

Német labdarúgás
2026.05.11. 11:10

Schäferék hat nyeretlen meccs után győztek újra Mainzban

Német labdarúgás
2026.05.10. 21:40

Harry Kane kihagyott tizenegyese is belefért, a Bayern nyert Wolfsburgban

Német labdarúgás
2026.05.09. 20:30

Willi Orbán gólt fejelt, a Lipcse már biztosan bronzérmes

Német labdarúgás
2026.05.09. 17:31
Ezek is érdekelhetik