Hertha: hamarosan BL-döntő, új gyepet kap az Olimpiai Stadion

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.04. 14:40
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha hivatalos honlapján jelentette be, hogy a közelgő Bajnokok Ligája-döntő miatt (is) kicserélik a berlini Olimpiai Stadion gyepszőnyegét.

A fővárosi klub tájékoztatása szerint a Hertha és a stadiont üzemeltető cég közös döntése volt, hogy a létesítmény új, 8000 négyzetméternyi gyepszőnyeget kap, melyet 25 kamion szállít a helyszínre. A munkálatok szerdától vasárnapig tartanak, a szakemberek célja, hogy biliárdasztal simaságú gyeptéglákat fektessenek le. Dárdai Pál csapata pénteken a Stuttgart vendégeként lép pályára a Bundesliga következő fordulójában.

„Az Olimpiai Stadion gyepszőnyege rossz volt, ezért úgy döntöttünk, hogy az ellenfélre bízzuk a kezdeményezést” – nyilatkozta Dárdai az Augsburg elleni 1–0-s hazai sikert követően.

Az Olimpiai Stadiont üzemeltető vállalat ügyvezető igazgatója, Peter von Löbbecke elmondta, a felújításnak köszönhetően a berlini együttes kifogástalan talajú pályán fogadhatja ellenfeleit az idény hátralévő mérkőzésein.

A gyepszőnyeg kicserélése azért is indokolt volt, mert a szezon végén a Német Kupa és a Bajnokok Ligája döntőjét is a Hertha stadionjában rendezik.

Legfrissebb hírek

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Michael Olise döntött: a Real Madridban akar játszani – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.07.16. 11:12

Gyász: elhunyt a Bundesliga első kapusgóljának szerzője

Német labdarúgás
2026.07.15. 10:36