MU: 30 millió eurós ajánlatot tettek Hummelsért - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.22. 10:19
null
A világbajnok Mats Hummels Manchesterben folytatja a pályafutását? (Fotó: Action Images)
Német lapértesülés szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United 30 millió eurós ajánlatot tett a Dortmundnak Mats Hummelsért.

 

A németek 26 éves világbajnok hátvédjét már hónapok óta gyakran boronálják össze a „vörös ördögökkel”, és Jürgen Klopp távozása után valószínűsíthető, hogy a gárda néhány sztárja új csapatnál folytatja a pályafutását.

A 2014-es brazíliai világbajnokságon az egyik legjobb védőteljesítményt nyújtó Hummels is ezen futballisták közé tartozik, korábban a Kickernek pedig maga is azt nyilatkozta, hogy „a külföldi szerződés jót tenne a játékomnak és a fejlődésemnek is”.

Most a Bild úgy tudja, hogy a manchesteriek már tettek is egy 30 millió euró körüli ajánlatot a játékosért, ugyanakkor kérdéses, hogy ez az összeg elegendő-e a megkaparintásához.

A 39-szeres válogatott futballistát 2017-ig köti megállapodás a fekete-sárgákhoz, és a dortmundiak a hírek szerint inkább 45 millió euró körüli összegért válnának csak meg tőle.

Legfrissebb hírek

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54

Manchester United: Carricket még az idény vége előtt megerősíthetik posztján – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.13. 13:21

Tóth Alexék tovább robognak a nemzetközi kupaindulás felé; az MU gól nélkül maradt Sunderlandben

Angol labdarúgás
2026.05.09. 18:11

A Dortmund bebiztosította a második helyét

Német labdarúgás
2026.05.08. 22:24

A futballszakírók Bruno Fernandest választották a PL-idény legjobbjának

Angol labdarúgás
2026.05.08. 20:18

Teljesítette küldetését, véglegesíthetik Carricket az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.04. 17:00
Ezek is érdekelhetik