Hertha: Mindenki láthatta a különbséget - Dárdai

Vágólapra másolva!
2015.05.04. 09:54
null
Dárdai Pál Hertha-bajnoki közben (Fotó: Reuters – archív)
Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) maradásért harcoló Hertha BSC vezetőedzője elismerte, a Borussia Mönchengladbach megérdemelten győzte le 2–1-re a csapatát vasárnap.

 

„Nem érdemeltünk pontot – idéznek a német lapok Dárdai Pál meccs utáni értékeléséből. – Vannak olyan mérkőzések, amelyek után el kell ismerni, hogy az ellenfél jobb volt, és most egy ilyen meccsen vagyunk túl. A Gladbach top csapat, a Bajnokok Ligájába kerülésért küzd, mi pedig azért, hogy a következő szezonban is az élvonalban szerepelhessünk. A különbséget mindenki láthatta.”

A Hertha 34 ponttal a tabella 13. helyén áll, a már osztályozós helyen álló Freiburgnak 30 pontja van. Dárdai kitart amellett, hogy további három ponttal meglesz a bennmaradás.

„Eddig négy lehetőségünk volt arra, hogy ezt megszerezzük, és még most is maradt három” – mondta a tréner, akinek csapata szombaton a Dortmundhoz látogat, majd következik odahaza a Frankfurt, végül idegenben a Hoffenheim.

„A Hertha jól védekezett, nem volt könnyű megtalálnunk a rést a pajzson – értékelt Lucien Favre, a Mönchengladbach vezetőedzője, aki annak idején volt edzője Dárdainak a Herthánál. – Nehéz volt, de szerintem megérdemeltük a győzelmet. A játékidő hetvenkét százalékában nálunk volt a labda, uraltuk a mérkőzést, igaz, a berliniek így is képesek voltak gólt szerezni.”

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 31 24 4 3 77–15 +62 76
2. Wolfsburg 31 18 8 5 65–34 +31 62
3. Mönchengladbach 31 17 9 5 47–23 +24 60
4. Bayer Leverkusen 31 16 10 5 59–32 +27 58
5. Schalke 31 12 9 10 41–36 +5 45
6. Augsburg 31 13 4 14 38–40 –2 43
7. Werder Bremen 31 11 9 11 47–59 –12 42
8. Hoffenheim 31 11 8 12 46–49 –3 41
9. Borussia Dortmund 31 11 7 13 41–38 +3 40
10. Mainz 31 8 13 10 43–43 0 37
11. 1. FC Köln 31 8 12 11 30–36 –6 36
12. Eintracht Frankfurt 31 9 9 13 51–60 –9 36
13. Hertha 31 9 7 15 35–48 –13 34
14. Hamburg 31 8 7 16 21–47 –26 31
15. Paderborn 31 7 10 14 29–59 –30 31
16. Freiburg 31 6 12 13 32–43 –11 30
17. Hannover 31 7 9 15 35–53 –18 30
18. VfB Stuttgart 31 6 9 16 36–58 –22 27

 

Legfrissebb hírek

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
Tegnap, 19:40

Bundesliga: vezetett a Leipzig, a Leverkusen mégis hazavitte mindhárom pontot

Német labdarúgás
2025.12.20. 20:35

Bundesliga: Schäfer András beállt a 84. percben, és remek lövéssel eldöntötte az Union Berlin meccsét

Német labdarúgás
2025.12.20. 17:34

Berlini üzenet: családtagját veszítette el a Hertha BSC…

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 09:30

A Dortmund nyerte meg a Borussia-rangadót

Német labdarúgás
2025.12.19. 22:38

Dárdai Márton kórházba került

Légiósok
2025.12.19. 18:57

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38

Dárdai Pál lett az Újpest sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 16:08
Ezek is érdekelhetik