Bayern: „A legrosszabb, mikor látod a fényt, majd visszaesel”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.02. 14:03
Thiago Alcántara, a Bundesligában szereplő Bayern München spanyol támadója 2014 októberében szenvedett súlyos térdsérülést, amelynek következtében egy teljes évet ki kellett hagynia. A 24 esztendős játékos egy háromrészes dokumentumfilmben mesélt az elmúlt év megpróbáltatásairól.

Az ötszörös spanyol válogatott játékos felépüléséről egy rövid dokumentumfilm készült, amelyben ő és családtagjai mesélnek az elmúlt év megpróbáltatásairól. Az angol nyelven feliratozott, megható videóból kiderül, Thiago hatalmas fájdalmakkal küszködött a felépülése során és nehéz volt elfogadnia, hogy mindent a nulláról kell kezdenie, ám lelkileg, emberileg sokkal erősebbé vált.

„A legnehezebb, amikor meglátod a fényt, majd visszaesel és mindent kezdhetsz elölről” – mondta a második súlyos térdsérüléséből felépülő játékos felesége. – Elképesztően kemény és nehéz lehetett megkérdezni magától: már megint?”

Thiagót a Bayernben több sérülés is hátráltatta, 2014 májusában térdszalag problémák miatt 146 napig volt harcképtelen, majd néhány napra elteltével rásérült, ami miatt további 371 napot kellett kihagynia. 2015. április 4-én, a Borussia Dortmund elleni 1–0-s siker alkalmával lépett ismét pályára a Bayern Münchenben.

Thiago Alcántara felépülése – „371”

Legfrissebb hírek

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
6 órája

Sorozatban hetedik bajnokiját veszítette el a St. Pauli; folytatódott a Stuttgart jó hazai szériája

Német labdarúgás
8 órája

Bundesliga: újabb Tabakovic-gól, a Gladbach már nem áll kieső helyen

Német labdarúgás
2025.11.08. 20:38

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26

Bundesliga: a hajrában fordított a Werder Bremen a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.07. 22:31

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18
Ezek is érdekelhetik