Bundesliga: a Darmstadttal sem bírt a Dortmund

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.27. 19:26
null
Alighanem ennél is több sörre lesz szükségük a dortmundi szurkolóknak, hogy fel tudják dolgozni ezt a pontvesztést
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot öt győzelemmel kezdő Dortmund a második e heti mérkőzésén sem tudott nyerni. A Hoffenheim elleni szerdai idegenbeli iksz után ezúttal hazai pályán a Darmstadttal játszott döntetlent a Borussia.


A Darmstadt a német élvonalban még sosem állt fel olyan idős kezdőcsapattal, mint most (28 év, 169 nap volt a vendégek átlagéletkora), és a rutin kifizetődött. Marcel Heller góljával a 17. percben a Darmstadt szerzett vezetést, amelyet a nagy hazai mezőnyfölény ellenére a második félidő közepéig meg is tudott őrizni.

Pierre-Emerick Aubameyanggal szemben azonban a kék-fehéreknek sem volt ellenszerük, a gaboni támadó az idénybeli hetedik bajnokiján is betalált (ez volt a nyolcadik gólja), majd a vezetést is megszerezte a Dortmundnak. Aubameyang 2015-ben 23 Bundesliga-mérkőzésén 24 gólban vállalt főszerepet, 20-at saját maga szerzett, négyet előkészített.

Pierre-Emerick Aubameyang (labdával) félelmetes formában van (Fotó: Reuters)
Pierre-Emerick Aubameyang (labdával) félelmetes formában van (Fotó: Reuters)


Hiába duplázott, öröme nem lehet teljes. Már a 90. percben jártak a csapatok, amikor egy előreívelt labda Aytac Sulu elé került, a vendégek török származású, ám németországi születésű védője pedig közelről nem hibázott.

A Dortmund négy pontot vesztett tehát ezen a héten, éppen ennyivel van lemaradva a hibátlan Bayern München mögött.

NÉMET BUNDESLIGA
7. FORDULÓ

Borussia Dortmund–Darmstadt 2–2 (Aubameyang 63., 71., ill. Heller 17.,Sulu 90.)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Eintracht Frankfurt–Hertha BSC 1–1 (Meier 22., ill. Darida 82.)

 

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 7 7 – – 23–3 +20 21
2. Borussia Dortmund 7 5 2 – 21–6 +15 17
3. Schalke 7 5 1 1 10–5 +5 16
4. Wolfsburg 7 3 3 1 10–8 +2 12
5. Bayer Leverkusen 7 4 – 3 7–8 –1 12
6. Hertha 7 3 2 2 8–8 0 11
7. 1. FC Köln 7 3 2 2 10–12 –2 11
8. Ingolstadt 7 3 2 2 4–6 –2 11
9. Darmstadt 7 2 4 1 8–9 –1 10
10. Hamburg 7 3 1 3 8–10 –2 10
11. Eintracht Frankfurt 7 2 3 2 13–9 +4 9
12. Mainz 7 3 – 4 9–9 0 9
13. Werder Bremen 7 2 1 4 7–12 –5 7
14. Mönchengladbach 7 2 – 5 9–15 –6 6
15. Hoffenheim 7 1 2 4 8–12 –4 5
16. Augsburg 7 1 1 5 7–12 –5 4
17. VfB Stuttgart 7 1 – 6 9–17 –8 3
18. Hannover 7 – 2 5 6–16 –10 2

 

Legfrissebb hírek

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
Tegnap, 19:58

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Füllkrug a gólörömről: Provokáció? Dehogy! Most is imádom a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.10. 11:17

Négy gól a hajrában, már nem hibátlan a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.09. 22:56

Emre Cant ismét megműtötték, az idén már nem lép pályára

Német labdarúgás
2026.10.07. 11:33

Célegyenesben Harry Kane bajor szerződéshosszabbítása – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.10.05. 18:41