HSV: fagyos a hangulat, a Schalke kiásta a csatabárdot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.01. 12:01
Mélyponton vannak a német Schalke 04 és Hamburger SV csapatai közötti „diplomáciai kapcsolatok”, miután a HSV az utolsó pillanatban lemondta az U19-es Európa-bajnok védő Marvin Friedrich kölcsönvételét, amiről a két csapat már megállapodott.

A Kicker híradása szerint a Schalke a több játéklehetőség reményében kölcsön akarta adni egyik legnagyobb tehetségét, és négy másik klubot is visszautasított, amikor befutott a HSV ajánlata.

Az átigazolási időszak utolsó napján megállapodtak a felek, a hamburgiak 300 ezer euróért kölcsönveszik Friedrichet. A HSV apróbb módosításokat kért a szerződésen, ezeket a Schalke teljesítette, majd visszaküldte az átigazolási tervezetet. A HSV ekkor váratlanul visszalépett a játékos szerződtetésétől, Peter Knäbel futballigazgató pedig közölte a hitetlenkedő gelsenkircheniekkel, hogy nincs már a Hamburgnak átigazolási kerete, ő pedig nem akar kérni pluszbüdzsét a klubot irányító felügyelőbizottságtól.

Horst Heldt, a Schalke klubmenedzsere a Kickernek „arcátlanságként” jellemezte a Hamburg képviselőinek viselkedését az egyeztetés során.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
9 órája

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
19 órája

„Ez azért óriási eredmény a mai futballban” – századik Bundesliga-meccsén játszott Schäfer András

Német labdarúgás
21 órája

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
22 órája

Sikerült javítani a müncheni zakó után, kiütötte a Kölnt a Stuttgart

Német labdarúgás
2026.09.04. 22:38

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
2026.09.04. 19:36

Még három játékos érkezését jelentheti be az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 12:38

Megvan Varga Kevin új klubja, marad az NB II-ben – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.04. 11:42