Felkészülés: a Bayern kikapott a Bundesliga 2. középcsapatától

2016.01.16. 18:48
A német bajnoki címvédő és éllovas Bayern München felkészülési mérkőzésen 2–1-es vereséget szenvedett a Bundesliga 2. kilencedik helyén álló Karlsruhétól, míg a Dárdai Pál által irányított Hertha 1–0-ra legyőzte a svájci bajnokságban szereplő Vaduzt.

A német másodosztályú Karlsruhe a 17. percben – Javi Martínez hibája után – Boubacar Barry góljával szerzett vezetést a Bayern München ellen, a bajorok azonban négy perccel később Arturo Vidal gyönyörű csavarásával egyenlítettek.Karlsruhe a 17. percben – Javi Martínez hibája után – Boubacar Barry góljával szerzett vezetést a Bayern München ellen, a bajorok azonban négy perccel később Arturo Vidal gyönyörű csavarásával egyenlítettek.

A 73. percben Jérome Boateng nem tudott lekapcsolni egy indítást, majd utolsó emberként szabálytalankodott a gólhelyzetben kilépő hazai támadóval szemben, amiért a játékvezető kiállította, a Karslruhe pedig tizenegyest kapott. A labda mögé Dimitrij Nazarov állt, aki a jobb felső sarokba emelt.

A másodosztályú együttes sikerének értékét növeli, hogy a Bayern erős csapattal (Neuer – Lahm, Javi Martínez, Badstuber, Alaba – Xabi Alonso, Rode – Coman, Vidal, Douglas Costa – Lewandowski) lépett pályára, és a második félidőben – Boateng mellett – beállt Rafinha, Thiago Alcántara, Thomas Müller és Arjen Robben is.

Dárdai Pál együttese, a Hertha 1–0-ra legyőzte a liechtensteini Vaduzt, amely a svájci élvonalban szerepel. A berlini csapat a Kraft – Weiser, Langkamp (Cigerci, 59.), Brooks, Plattenhardt – Haragucsi, Lustenberger (Stark, 75.), Skjelbred, Darida (Baumjohann, 67.) – S. Kalou (Stocker, 58.), Ibisevic (Schieber, 75.) összeállításban szerepelt, a győztes gólt a 36. percben Vedad Ibisevic szerezte.

A Borussia Mönchengladbach a szünetben még 2–1-re vezetett a Bochum ellen, de végül 5–2-es vereséget szenvedett.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
1. FC Köln–Mainz 0–1
Vaduz–Hertha 0–1
Darmstadt–Nürnberg 0–1
Kaiserslautern–Ingolstadt 0–0
Karlsruhe–Bayern München 2–1
Basel–Augsburg 0–2
Luzern–Greuther Fürth 1–0
VfL Bochum–Mönchengladbach 5–2

Legfrissebb hírek

Egy új szerzemény gólt lőtt, de a ZTE kikapott az Ajkától

Labdarúgó NB I
1 órája

Az MTK a Honvédtól jött támadó vezérletével fordított a Vasas ellen

Labdarúgó NB I
3 órája

A Fluminense támadója és Haidara is pályára léphet a ZTE-ben

Labdarúgó NB I
5 órája

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 08:57

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Kikapott az ETO, DAC–Csíkszereda döntő lesz a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:42

Győzelemmel vette vissza régi nevét a Honvéd a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 19:38

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12
Ezek is érdekelhetik