Hertha: A nemzetközi kupáról nem beszélünk, a pénzről igen – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.04. 10:53
Dárdai Pál szokásához híven már az év első edzésén sem ment a szomszédba tréfás megjegyzésért. A BL-kvalifikációt érő harmadik helyen telelő Hertha magyar vezetőedzője elmondta, most még nem beszédtéma náluk a nemzetközi kupaszereplés. Ellenben a pénzről már szó esett, méghozzá a karácsonyi ünnepek miatt…

„A nemzetközi kupaszereplésről most még nem beszéltünk, legfeljebb a pénzről. Nagyon sokba került a karácsonyi ünnep – mondta az újságíróknak a magyar szakember, aki 65-70 percesre tervezi az edzéseit az alapozó időszakban, nem pedig kétórásra vagy még annál is többre. – Az edzői stábnak ez több munkát jelent, a játékosoknak viszont nem.”

Mint beszámoltunk róla: a napokban a berlinieket hírbe hozták a Bayern München tehetségével, Sinan Kurttal. Dárdai jó véleménnyel van a 19 éves korosztályos válogatott szélsőről, de vele kapcsolatos fenntartásait is megfogalmazta.

„Kurt tehetséges futballista, márpedig kivételes képességű fiatalt bármikor szívesen szerződtetünk. A gyorsasága és a technikai adottságai nagyszerűek, de azt is ki kell hangsúlyozni, hogy a felnőttmezőny szintjére ő még nem egészen érett.”

A berliniek ma fizikai felméréseken vesznek részt, a héten a németországi hidegben – a vasárnapi, első edzésen mínusz tíz Celsius fok körül volt a hőmérséklet – gyakorolnak, vasárnap pedig elutaznak Törökországba. Belekben négy felkészülési mérkőzést vívnak, hármat ismerős német ellenféllel szemben. Elsőként hétfőn a Hannoverrel, amelyben Szalai Ádám ma már edzésen vett részt. Kedden a Mönchengladbach, szerdán a Bochum, míg szombaton a liechtensteini Vaduz vár a Herthára.

Legfrissebb hírek

A Fluminense támadója és Haidara is pályára léphet a ZTE-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 08:57

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Kikapott az ETO, DAC–Csíkszereda döntő lesz a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:42

Győzelemmel vette vissza régi nevét a Honvéd a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 19:38

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Felkészülés: Jurek Gábor mesternégyesével az MTK legyőzte a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 21:50

Ezzel a kerettel készül az Újpest Ausztriában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 12:21
Ezek is érdekelhetik